200 éve vívták a három császár csatáját
2005. december 2. 12:00
Korábban
Reakciók
A csata mérlege szövetséges oldalon 15 ezer halott - ebből 11 ezer orosz és 4 ezer osztrák - 12 ezren estek fogságba, valamint 180 ágyút és 50 zászlót vesztettek. A franciák vesztesége ezzel szemben 1305 halott és mindössze 573 fogságba esett katona volt. A számok tükrében még inkább érthetővé válik, hogy miért alakult ki Napóleon legyőzhetetlenségi mítosza. A orosz-osztrák vereség okát azonban nemcsak Napóleon zsenialitásában kell keresnünk. Ide tartozik még a rossz haditerv, a katonák harchoz való hozzáállása, az orosz tábornokok (Kutuzov, Bagration) érdektelensége.
1805-ben Napóleon egészségi állapota, ha nem is volt tökéletes, de nem befolyásolta parancsnoki képességeit. Egyébként a hadtörténelem alig ismer olyan hadvezért, akit gyakrabban és alaposabban vizsgáltak volna orvosok, mint Bonaparte Napóleont. Ismeretes, hogy 1806-ban Jénánál olyan fokú "pihenésszükséglet" vett erőt rajta, hogy gárdistáinak négyszöget alkotva kellett "eltakarniuk" az alvó parancsnokot csata közben. Hadtörténészek szerint 1815 Napóleonja (Waterloo) már lényegesen kisebb félelmet ébresztett ellenségeiben, mint akár 1800-ban vagy 1805-ben.
Napóleon talán nem is ünnepelhette volna méltóbban császárra koronázásának első évfordulóját.
(Múlt-kor/Éva-Erdei András/MTI-Panoráma - Pirityi Sándor)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.