2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Középkori apátság romjai kerültek elő az áruházépítésen

2005. október 28. 15:18

Középkori faragott kövekre leltek Zircen. A régészek szerint a középkori ciszterci apátsági épület maradványait tárhatják fel.

A régészeti feltárás költségei a beruházót terhelik

A ciszterciek 1170 körül telepedtek le a bakonyi településen, majd hozzáfogtak kolostoruk felépítéséhez. A most előkerült faragott mészkövek ebből az építkezésből származnak. A leletek alapján, háromdimenziós képek segítségével, lehetőség nyílik annak meghatározására is, hogy milyen lehetett a mintegy 830 évvel ezelőtt felhúzott első apátsági épület Zircen, a ciszterci rend magyarországi központjában.

Az egykori monostor épületmaradványából előkerültek rózsaablak-töredékek, pillérek és még mintegy negyven faragott mészkő faldarab. A leleteket egyelőre a zirci apátságnál őrzik. A beruházás mintegy kétezer négyzetméteres területét ideiglenes régészeti védelem alá vonták.

Az áruház beruházása folytatódhat, annak építési területét nem érinti a rendelkezés, ellenben a közelébe tervezett benzinkút és egy kiskereskedői üzletsor helye már a védett területre esik. A törvény szerint a feltárás költségei a beruházót terhelik.

Az áruházlánc képviselői még nem nyilatkoztak a több milliós költségek vállalásáról. Ha a cég nem finanszírozza a leletmentés költségeit, akkor a védelem alá helyezett területen betemetik az ásatási helyszínt, viszont így nem épülhet ott benzinkút és üzletsor.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár