Bevezetik az osztrák polgári törvénykönyvet
2004. július 17. 17:35
Pátens hirdette ki az Osztrák Császárság örökös tartományaiban az `Általános polgári törvénykönyv`-et, mely 1812. január 1-jén lépett hatályba a cseh-osztrák tartományokban és Galíciában. A polgári törvénykönyv `a lakosság jólétét és a jogrendet`, a `jó törvényeket` célzó modernizációs törekvések keretében született. (A szabadságharc leverése után, majd az 1851. évi diploma Magyarországon is ezt a törvénykönyvet vezeti be az osztrák büntető törvénykönyvvel együtt.) A törvénykönyv jelentős lépés volt az egységes jogrend megteremtése felé. Kimondta, hogy minden embert természetes, veleszületett jogok illetnek meg (16. §). A törvénykönyv bevezetésében (1-14. §) magánjogi törvények hatáskörét határozta meg. Első része (15-284. §) a személyi jogot és családjogot (házasság, szülők és gyermekek viszonya, gyámság) szabályozta, második része (285-1341. §) a dologi jogokat (vagyonjog) rögzítette, harmadik része (1342-1502. §) pedig e jogok és kötelességek változását, megszűnését, illetve elévülését szabályozta. A törvénykönyvet kihirdető császári pátens kilátásba helyezte külön kereskedelmi és váltótörvény megalkotását is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves fiú Angliában 10:23
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát 06:53
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban tegnap
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén tegnap
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt tegnap
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban tegnap
- tegnap
- tegnap














