Tatarozták a Bory-vár egyik tornyát
2008. március 12. 08:00
Újabb épületrészt újítottak fel a Székesfehérvár egyik nevezetességének számító, magánmúzeumként működő Bory-várban: befejezték az úgynevezett Csúcsos torony tatarozását.
Korábban
A tornyos, árkádos, teraszos, szobrokkal díszített, különleges szépségű várat 1912-ben kezdte építeni, s haláláig bővítette a szó szoros értelmében keze munkájával Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész, műépítész. Az 1980-as évekre leromlott állapotú épületegyüttes felújítását kezdetben a Bory utódok - a művész hét unokája, köztük az akkor még fogorvosként praktizáló Ágoston Béla - próbálták meg finanszírozni, majd alapítványt hoztak létre a helyreállítás kiadásainak fedezésére.
A költségekre pályázatokon, illetve támogatásokból teremtették meg a forrásokat, s ennek eredményeként másfél évtized alatt a vár mintegy 70-80 százalékát sikerült felújítani. A nevezetes épületegyüttest egyre több turista fedezi fel, s tavasztól őszig számos kulturális rendezvénynek is otthont ad a művész munkáit, műtermének és lakásának egyes részleteit bemutató különleges épület.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap