Megszűnhet az önálló Stasi-archívum
2007. október 8. 16:00
Ismét fellángolt a vita Németországban az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi megmaradt anyagait kezelő szövetségi hivatal jövőjéről.
Korábban
Marianne Birthler, a hivatal vezetője szembeszállt a hatóságot is felügyelő Bernd Neumann kulturális államminiszternek azzal a tervével, hogy `középtávon` oszlassák fel a hivatalt, s a Stasi tevékenységének vizsgálatát a későbbiekben a szövetségi, illetve tartományi archívumok, továbbá különböző alapítványok folytassák.
Birthler utalt arra, hogy az általa vezetett intézmény megbízatása valóban nem meghatározatlan időre szól, ugyanakkor hangsúlyozta: alaposan meg kell vizsgálni, hogy a Neumann-terv megvalósítása milyen következményekkel járna. A hivatal vezetője szerint vizsgálni kellene a jogi következményeket, továbbá azt, hogy a hatóság tevékenységének `szétdarabolása` általánosságban milyen hatással lenne az iratok feldolgozására.
Ennek felgyorsítását sürgette azonban a közelmúltban Bernd Neumann államminiszter, aki azt hangoztatta, erősíteni kell mind az egykori keletnémet diktatúra, mind a náci idők történelmének feldolgozását, ehhez azonban "megfelelő intézményekre" van szükség. Indítványából kitűnt, hogy a korábban sokat bírált Birthler-hatóságot nem tekinti annak. A lehetséges feloszlatás időpontjaként 2011 jött szóba, amikor lejár a hivatal vezetőjének jelenlegi mandátuma.
Birthler aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a hatóság tevékenységének idő előtti megszüntetése hátrányosan érintené az akták feldolgozását, továbbá a dossziékba való állampolgári betekintést. Ismételten utalt arra, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az érdeklődés az NDK-s múlt iránt. A tavalyi évben csaknem 100 ezren kértek hivatalos betekintést a hivatal által vezetett dossziékba, ami az egy évvel korábbi, hasonló adathoz képest 20 százalékos növekedést jelentett. A Bundestag november elején tárgyal a hivatal jövőjéről.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Csúcstechnológiával védik a 250 éves stuttgarti parkot 18:35
- Állami mentőövet kérnek a brit kerámiaipari örökségi védelmére 17:48
- Hétezer éves, fej nélküli csontvázakat találtak Szlovákiában 16:11
- Középkori eredetű a rómainak hitt spanyolországi sisaklelet 15:33
- Ötvenöt évvel ezelőtt avatták fel Magyarország második nukleáris létesítményét 14:41
- A Tudomány Fája címet kapta a margitszigeti ősplatán 14:05
- Mesterséges intelligenciával pótolták Robert Capa megsemmisült normandiai fotóit 13:28
- Földalatti szárnyakkal bővül a spártai régészeti múzeum 12:19














