Arábiai Lawrence tragikus motorbalesete vezetett a bukósisakok kötelezővé tételéhez
2021. június 14. 17:55 Múlt-kor
Korábban
A bukósisak győzelme
A hadsereg lépésével Cairns küldetése még nem ért véget, hiszen így már volt megfelelő statisztikai bázisa az összehasonlításhoz. 1943-ban egy következő tanulmányban azt mutatta ki, hogy a bukósisak viseletével 75%-kal csökkenthető a koponyatörések száma abban az esetben, ha valaki fejsérülést szenved egy motorbalesetben.
Végül pedig rámutatott arra, hogy a bevezetés eredményeképpen a havi 200 főről ötvenre esett vissza a halálesetek száma.
Annak ellenére, hogy Cairns eredményei Nagy-Britanniában már a negyvenes években bárkit meggyőzhettek arról, hogy a bukósisak viselése életeket menthet, a képviselőházban csak 1973-ban szavaztak arról, hogy kötelezővé tegyék a viselését a motorosok számára.
A kötelezővé tétel körül sajátos vita bontakozott ki: Enoch Powell úgy érvelt, hogy az egyén felelősségének és szabadságának a megtartása sokkal fontosabb, mint a halálesetek elkerülése. (Hasonló viták előzték meg a biztonsági öv kötelező bekötését is 1983-ban).
Cairns már nem érhette meg a bukósisak kötelező viseléséért folytatott harcának végső sikerét, mivel 1952-ben, mindössze 56 évesen, rákban elhunyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50