Amikor Buffalo Bill cirkuszának indiánjai összeverekedtek a magyarokkal a pesti kocsmákban
2020. október 18. 08:25 Perczel Olivér
Korábban
Vadnyugat Magyarországon
A Buffalo Bill Wild West vállalat második európai körútja Angliában kezdődött 1902 telén, ott léptek fel három éven át. 1905 tavaszán hajóztak át Franciaországba, majd egy egész évadnyi szereplés után 1906-ban Olaszországban folytatták. Ezután következtek az Osztrák–Magyar Monarchia nagyobb városai, majd Németország és Belgium zárta a sort.
A hihetetlen precizitással dolgozó amerikai vállalat a magyarországi fellépéseket is gondosan megtervezte: már fél évvel korábban megkérték a vonatkozó városok vezetőségétől a szükséges területfoglalási, vízhasználati, plakátozási engedélyeket, szerződést kötöttek a vasúttal. A fővárosban már két héttel az érkezésük előtt komoly reklámtevékenységet fejtettek ki a vándorcirkusz munkatársai.
Minden hirdetőoszlopra, a kereskedők kirakataiba (ingyenjegyért) színes plakátokat raktak ki, ezen kívül a sajtó is élénken foglalkozott a jövetelükkel. Az újságok rövid hírekben számoltak be róla, hogy „Buffalo Bill látványossága jövő héten érkezik Budapestre és 16-án kezdi meg érdekes előadásait a Tattersallban szabad ég alatt, de fedett nézőtérrel”.
A lapokban megjelentek a várost elárasztó plakátok kicsinyített másai is. A plakátok közepén különféle érdekes, a figyelmet felkeltő vagy éppen izgalmas jelenet ábrája volt látható, például tolldíszes indián alak, kezében tollas lándzsájával, indián asszony, hátán csecsemőjével, Buffalo Bill, ahogy éppen a lovát ugratja, kozák, arab lovasok.
A plakátok némi túlzást is bocsánatosnak tartottak, azt hirdették ugyanis, hogy a cirkusz „800 ember, 500 ló”-ból állt, de a levéltári iratokból tudható, hogy a vállalatnak „csak” 486 alkalmazottja (14 igazgató, 150 fellépő színész, rakodók, állatokat ellátó személyzet, szakácsok, 45-en [!] csak a reklámozással foglalkoztak stb.) és 183 lova, illetve 8 öszvér „tagja” volt. A társulat vonattal közlekedett, de csak a mozdonyokat kellett bérelni, mivel – saját (50 szerelvényből) álló – „járműparkkal” rendelkezett.
Azt a plakátok már a valóságnak megfelelően reklámozták, hogy a programban többféle náció képviseltette magát. Felléptek cowboyok, kozákok, mexikóiak, arabok, dél-amerikai indiánok, valamennyien nemzetük lovaglási hagyományait mutatták be. A közönség láthatott még céllövészetet, postakocsi-támadást, angol és amerikai katonai lovassági bemutatót, de japán akrobatákat is.
A show-nak maga a tábor is része volt: a közönség megcsodálhatta, hogy az indiánok tényleg tipikben (a jól ismert csúcsos sátor) laknak, hogy étküket tábortűznél főzik, a csecsemőiket hátukra kötve hordják. A fellépő helyül szolgáló aréna körüli hatalmas patkó alakú sátorban 7500 ülést helyeztek el, amelyek közül a legtöbb a legolcsóbb, kétkoronás hely volt.
Az aréna egyik végében az előadás kezdetéig a fúvószenekar friss angol dallamokkal szórakoztatta az embereket. A nagy mellett egy kisebb mutatványossátor állt, ebben a betérő látogatók megtekinthették a „legkisebb nőt”, a „tiszta kék testbőrű embert”, rajtuk kívül pedig szellemidézők és kardnyelők, akrobaták és kígyószelídítők szórakoztatták a nagyérdeműt. A produkciók után varietéelőadások következtek, a tábor körül alkalmi elárusítóhelyeken Bill-cukorkát vagy a műsor egy-egy jellegzetes eseményét ábrázoló képes levelezőlapot is lehetett vásárolni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap