A történelem legvérszomjasabb sorozatgyilkosa a kora újkori Németországban szedhette áldozatait
2020. március 11. 17:48 Múlt-kor
Korábban
Szerencsés szökés
1577-ben Nierst és bandájának több tagját elfogták a hatóságok a mai Baden-Württemberg tartományban található Gersbachban, a folklór szerint ekkor már 11 éve folytatták tevékenységüket.
Egyik társuk árulta el őket, Nierst pedig a banda vezetőjeként kínvallatásnak vetették alá. Ennek során 75 gyilkosságot ismert be, ezek egy része kézenfekvő magyarázatot jelentett számos környékbeli nő eltűnésére.
Eme első fogságából valahogyan sikerült megszöknie, és elkerülte a kivégzést. Ezt követően válnak az életéről szóló beszámolók igazán véressé: korabeli pamfletek, könyvek és dalok sokasága mesél arról, a rettegett útonálló emberhúst eszik, jártas a fekete mágiában, és természetfeletti képességekkel bír.
A Johann Wick svájci lelkész által összeállított kordokumentumban, a Wickianában megtalálható némely pamflet szerint Niers a lotaringiai Pfalzburg (ma Phalsbourg, Franciaország) közelében egy erdőben megidézte az ördögöt, és az ő segítségével hajtotta végre számtalan bűncselekményét. A gyűjtemény más írásai szerint kivégzése előtt Stier avatta be Nierst a fekete mágia rejtelmeibe.
A korabeli hiedelmek szerint a fekete mágiában jártas egyének képesek voltak a meggyilkolt magzatok bőre, illetve zsírja segítségével láthatatlanná válni, a magzatok elfogyasztása által pedig alakváltásra voltak képesek. Sokan tartották úgy, hogy a fekete mágia gyakorlása során Niers magzatok iránti étvágya csillapíthatatlanná vált.
Niersről azt is híresztelték, a csecsemők bőréből és zsírjából olyan gyertyákat készített, amelyek segítségével észrevétlenül törhetett be otthonokba, miközben az ott lakók aludtak (ez a legenda sok hasonlóságot mutat az angliai akasztottember-kultusz egy érdekes részletével, az úgynevezett „Dicsőség Kezével”).
Azt is beszélték, Niers levágta a csecsemők kezeit és lábait, szívüket pedig megette, valamint azt is, hogy a fiatal lányok melleit is eltávolította.
Bujdosása során gyakran váltogatta külsejét, illetve alakját: többen vélték leprásnak, kecskének és katonának is álcázva látni.
A történetek szerint volt néhány dolog, amely sosem változott rajta: mindig nagy mennyiségű pénz, egy kétkezes kard, és két töltött pisztoly volt nála. Egy 1579-ben kiadott elfogatóparancs Nierst „igen öregnek” írta le, görbe ujjakkal és sebes állal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap