A középkori Európát káoszba és kannibalizmusba taszító éhínség ihlette Jancsi és Juliska meséjét

2020. február 14. 15:46 Múlt-kor

Amikor Európára 1314-ben emberemlékezet óta nem látott éhínség sújtott le a termést kipusztító, kitartó esőzések miatt, sok helyen odáig fajult a helyzet, hogy a szülők magukra hagyták gyermekeiket, de előfordult az is, hogy megették őket. Számos kutató szerint az ilyen tragédiák által a lakosság kollektív emlékezetén hagyott nyomokból született a Grimm-fivérek által leírt, mára klasszikussá vált mese, a Jancsi és Juliska.

Korábban

Világsikerű mese

Jancsi és Juliska (németül Hänsel und Gretel) történetét 160 nyelvre lefordították, amióta a mesegyűjtő fivérek 1812-ben először kiadták.

A számos sötét motívumot – gyermekek szándékos elhagyását, kannibalizmust, rabszolgaságot és gyilkosságot – tartalmazó történet eredete azonban még ezeknél is félelmetesebb.

Ennek tárgyalása előtt azonban érdemes a széles körben ismert történetet röviden összefoglalni. Két testvér, Jancsi és Juliska éhező szülei úgy döntenek, kihelyezik őket az erdő mélyén, és sorsukra hagyják őket.

A gyermekek tudomást szereznek a tervről, és túljárnak a szülők eszén: az erdő mélyére vezető út közben Jancsi kavicsokat szór el, amelyeket követve egyenesen hazatalálnak. Édesanyjuk (későbbi változatokban mostohaanyjuk) azonban ráveszi az édesapát, hogy próbálkozzon újból.

Másodszorra már nincs ilyen szerencséje a testvérpárnak: Jancsi csupán morzsákat tud elszórni, ezeket azonban időközben madarak eszik meg, és a két gyermek eltéved az erdőben. Az éhesen bolyongó páros idővel egy mézeskalács házikóra bukkan, amelyet azonnal elkezdenek felfalni.

Kiderül azonban, hogy a házikó egy gonosz, gyermekevő boszorkány (más változatokban ógre vagy egyéb rémisztő szörnyeteg) csapdája. A boszorkány elfogja a gyermekeket, és arra kényszeríti a láncra vert Juliskát, hogy a ketrecbe zárt Jancsit felhizlalja, hogy aztán kemencéjében megsüthesse magának.

A gyermekek végül megmenekülnek, miután Juliska belöki fogva tartójukat saját kemencéjébe, ahol elevenen elég.

Ezt követően hazatérnek a boszorkány által felhalmozott gazdag kincsekkel, otthon pedig kiderül, hogy gonosz anyjuk sincs többé, így boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban azonban az éhínség által sújtott életek ritkán végződnek boldogan.

A Grimm-fivérek

Napjainkban szinte mindenki – közvetve vagy közvetlenül – Jacob és Wilhelm Grimm feldolgozásán keresztül ismeri a mesét.

Az elválaszthatatlan páros a középkori történelem iránti rajongástól fűtve gyűjtötte megszállottan a német vidékek folklórját. 1812 és 1857 között 200-nál is több történetet adtak közre gyűjteményük hét egymás utáni kiadásában.

Habár ma már „Grimm-mesék” néven ismertek világszerte, a fivérek eredetileg korántsem gyermekmese-gyűjteménynek szánták művüket.

A német, illetve tágabb értelemben a germán folklórról kívántak lenyomatot készíteni egy olyan korban, amikor a francia kultúra volt domináns Európa-szerte (nem kis részben Napóleon hódításainak köszönhetően).

Könyvük eredeti címe Gyermek- és családi mesék (Kinder- und Hausmärchen) volt – e meglehetősen tudományos hangulatú első kiadásban semmiféle illusztráció nem szerepelt, ellenben lábjegyzetekkel bőségesen el volt látva. A gyakran igen sötét „mesék” telis-tele voltak erőszakkal és gyilkossággal.

A nem éppen az olvasók tömeges vonzására tervezett körítés ellenére azonban a gyűjtemény hamar rendkívül népszerűvé vált.

Sikere azóta is töretlen: a könyvnek egyedül az Egyesült Államokban 120-nál is több kiadása született az idők során, a 20. század során pedig a legnépszerűbb meséket sorra dolgozták fel Walt Disney rajzfilmjei is.

következő oldal 1 / 3