2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
ITT támogathatsz bennünket

A szegedi Móra Ferenc Múzeumba kerül Aba-Novák Vilmos három festménye

2021. június 25. 11:45 MTI

Aba-Novák Vilmos három, az 1920-as években készült festménye kerül a szegedi Móra Ferenc Múzeumba, az alkotásokat először a Múzeumok éjszakáján láthatja a közönség.

festmények
Aba-Novák Vilmos Okarinás (b), Kettős akt (k) és Borivók című festménye a szegedi Móra Ferenc Múzeumban június 24-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Fogas Ottó igazgató a képeket bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, az intézmény 130 éves története során a Lucs-gyűjtemény érkezése óta nem fordult elő olyan, hogy több száz millió forint értékű festményt kapott volna a múzeum mecenatúraként.

A muzeológus szerint tiszteletre méltó, hogy az adományozók úgy döntöttek, hogy az értékesítés helyett a festményeket a közgyűjteménynek ajánlják föl, hogy azt a nagyközönség is láthassa akár száz év múlva is.

Az alkotások a tavaly februárban elhunyt Bartók Mihály akadémikus, Széchenyi-díjas kémikus gyűjteményéből származnak. Fia elmondta, édesapja már életében is tervezte, hogy a múzeumnak adományozza a festményeket, halála után pedig úgy döntött a család, hogy a közgyűjteményben a képek helye.

Bartók Mihály felidézte, a festményeket műgyűjtő édesapja egy gyulai orvostól vásárolta évtizedekkel ezelőtt. A képek közül a legkorábbit, a Kettős akt címűt 1921 körül készítette Aba-Novák Vilmos. A másik két alkotást tanulmányként festette az 1929-ben befejezett Trattoria Romana című műhöz, de mind a Borivók, mind az Okarinás címet viselő képen ábrázolt alak lényegesen nagyobb és hasonló kidolgozottságú, mint a végső változaton. Így ezek is önálló festménynek tekinthetők.

Az alkotásokat a Múzeumok éjszakáján állítják ki a Móra-múzeum dísztermében, a jogi procedúra lefolytatása után pedig hamarosan állandóan is láthatóak lesznek a szegedi Kultúrpalotában.

Aba-Novák Vilmos (1894–1941) a modern magyar festészet egyik legeredetibb tehetsége volt. Festészetének egyik legfőbb értéke a rendkívüli dinamikájú, erőteljes ábrázolókészség. Festményeken kívül grafikákat, freskókat, táblaképeket is készített.

Kedvelt témái közé tartozott a vásár és a cirkusz világa, de ő festette a szegedi Szent Demeter-templom faliképeit, a Hősök kapuja  és a jászszentandrási római katolikus templom freskóit is. 1932-ben megkapta a Páduai Egyházművészeti Kiállítás aranyérmét, 1937-ben a párizsi világkiállításon, három évre rá pedig a Velencei Biennálén nyert nagydíjat. 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanított.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár