A vörösterror 133 napja

A romos templomtorony felújításával folytatódik a majki remeteség rekonstrukciója

2018. március 27. 16:51 MTI

Megkezdődik a majki kamalduli remeteség felújításának második üteme, 2,8 milliárd forintos beruházással felújítják a műemlékegyüttes összes meghatározó épületét és azok környezetét - jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a remeteségben.

Majki kamalduli remeteség

Virág Zsolt kiemelte, hogy felújítják a némaságot fogadott szerzeteseknek otthont adó 17 cellaházat, helyreállítják a csonka templomtornyot, megújítják a barokk rendszerű, teraszos kiképzésű díszkertet, valamint új fogadóépületet létesítenek. Czunyiné Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője elmondta, 2015-ben készült el a kastély felújításának első üteme 800 millió forintból.

"A majki kamalduli remeteség Közép-Európában egyedülálló látványosság, és a térségben számos fejlesztés szolgálja, hogy minél több látogató megismerhesse. Hamarosan elkészülnek a térséget behálózó kerékpárutak, megkezdődik a tatai vár és az Esterházy-kastély felújítása, valamint 500 millió forintból fejlesztik a közelben található oroszlányi bányászati múzeumot" - ismertette a képviselő. Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás forrásaiból 1,5 milliárd forint származik európai uniós forrásból, csaknem 1,3 milliárd forint pedig kormányzati támogatás.

A fejlesztés fő célja a szerzetesi élet és a remeteség gazdálkodásának megelevenítése, bemutatása. Az egyes cellaházakban a szerzetesi életre jellemző terek kapnak helyet, valamint korabeli tevékenységek megidézésével a remeteség gazdálkodása és a szerzetesek mindennapi tevékenységei válnak megismerhetővé. A felújított templomtorony, amely a remeteközösség lelki központja volt, a felújítás után kiállítótérként és kilátópontként működik. A templom kriptájában installációk és egy hologramos kisfilm segítségével ismerheti meg a látogató a barokk lelkiség halállal kapcsolatos gondolatait.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg a következő években, a felújítások keretösszege jelenleg 57,5 milliárd forint - ismertette Virág Zsolt.

A kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték építeni, alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben cellaházakat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki; a némaságot fogadó fehér csuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente csak egyszer beszélhettek egymással. Az épületegyüttes európai szinten is kiemelkedő értéket képvisel: a némasági fogadalmáról ismert szerzetesrendnek világszerte mindössze öt hasonló helyszíne maradt fenn.

Alig fejeződtek be az építési munkálatok, amikor 1782-ben II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, köztük a kamalduli rendet is, a remeteség vagyonát pedig árverésre bocsátották, állami tulajdonba vették, vagy széthordták.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
(majkikolostor.hu)(majkikolostor.hu)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!