2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Megújul a Városliget egyik legszebb épülete, az Olof Palme Ház

2017. november 15. 12:43 MTI

Decemberben kezdődik az Olof Palme Ház átfogó műemléki felújítása a Liget Budapest projekt keretében; az épület kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven 2019-ben.

Olof Palme Ház

Az 1885-ös Országos Általános Kiállításra, eredetileg Műcsarnoknak épült ház az utóbbi évtizedekben egyre rosszabb állapotba került, felújítása ezért halaszthatatlanná vált – mondta el a beruházás keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

Baán László közölte, hogy a csaknem 3 milliárd forintos projekt során az eredeti tervek alapján újítják fel az épületet: eltávolítják az oda nem illő beépítéseket, visszaállítják az eredeti, Hermina út felőli főbejáratot és pótolják a homlokzat hiányzó majolikaelemeit. A régi-új főbejárat elé, a most ott álló betonfalak helyén impozáns rózsakert létesül – árulta el.

A miniszteri biztos elmondása szerint a felújított ház egyik felében interaktív kiállítással idézik meg a 120 évvel ezelőtti Budapest világát, többek között egy több mint 100 négyzetméteres, háromdimenziós városmakettel és AR (kiterjesztett valóság) technológiai megoldásokkal. Az épület másik oldalában a Millenium Kávéház nyílik majd meg.

Sághi Attila, a Városliget Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette: a ház átfogó felújítása „ünnepnap” a műemlékes szakma számára. Beszámolója szerint a Városliget egyik legszebb épülete egyedülálló homlokzati díszítést kapott, még a pirogránit előtti Zsolnay-technológiával; az előkészítő szakaszban ezért alapos kutatást végeztek. Szerencsére fennmaradt a kerámia- és dísztéglaelemek mintakönyve, így a ház korhű módon lesz helyreállítható.

Sághi Attila felidézte, hogy az 1250 négyzetméter alapterületű épület a Műcsarnok számára kicsinek bizonyult, utána azonban soha nem tudta megtalálni igazi funkcióját, az utóbbi évtizedekben pedig az állagmegóvásra sem fordítottak kellő figyelmet a fenntartói.  A beruházás kivitelezési szerződését kedden írják alá az Épkar Zrt-vel, majd a kivitelezésre 14 hónapot szánnak, ez után rendezik be a kiállítást, amely 2019-től fogadja a látogatókat – közölte Sághi Attila. Baán László elmondta: az Olof Palme Ház nevét valószínűleg nem változtatják meg, benne azonban a Millenium Háza működik majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár