A „megszállt” apáca ördögi üzenetétől a föld alatt szülő nőig – 2017 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2017. december 22. 08:48
Korábban
Száz év után derült ki, hogy mégsem nők az ölelkező pompejiek
Egy, a pompeji vulkánkatasztrófa áldozatait CT-vizsgálat alá vető projekt munkálatai közben tavasszal kiderült, hogy a két ölelkező emberalak, akiket eddig nőknek hittek, valójában férfiak voltak. A pár maradványait 1914-ben találták meg az alagsori boltíves folyosójáról (cryptoporticus) ismert domus udvarán. Az ölelkező párról a kutatók több mint száz évvel ezelőtt testtartásuk, valamint arányos, formás lábuk miatt úgy gondolták, nőkről van szó. A később az ujjakon talált „kis gyűrűk” csak megerősítették ezt a feltételezést. A CT-vel kimutatott csonttani és morfológiai jellemzők alapján azonban bizonyosnak látszik, hogy mindketten férfiak voltak. A fejét társa mellkasára hajtó férfi 18 éves, társa pedig legalább húszéves lehetett a Vezúv kitörése idején. A csont- és fogmaradványokból nyert mitokondriális DNS minden kétséget kizáróan megerősítette, hogy a pár fiatalabb tagja valóban férfi. A DNS-elemzés segítségével emellett az is bebizonyosodott, hogy nem fivérek voltak, és apa-fiú kapcsolatban sem álltak egymással.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.