A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
2021. május 4. 14:53 Pető Andrea
Korábban
A fizetett aktivisták
A Nyilaskeresztes Párt női tagjainak egy másik csoportját azok az egyedül élő nők alkották, akik alsó középosztálybeli származásúak, és kommunikációs stílusukat a pártvezetéssel szembeni állandó panaszkodás jellemezte. Ebből a csoportból származtak a Hűségszék női tagjai is, akik nyilashitükért börtönbüntetést szenvedtek a Horthy-rendszerben.
Közülük való Hunyadi Mária angol szakos tanár, akit 1939-ben internáltak nyilasérzelmei miatt, és Szálasi érmet is adott neki a tevékenységéért. A modernitást, a női szerepek megváltozását, s a szerintük ezzel együtt járó erkölcsi züllést okolták azért, hogy nem sikerült férjet találniuk.
A tagok közt megtaláljuk azokat is, akik megélték a társadalmi nemi egyenlőtlenségeket a munkahelyükön: csatlakoztak a párthoz, és pártmunkát is végeztek, amit egy teljesen hétköznapi, fizetett és biztos állásnak tekintettek.
Nem szabad elfelejtenünk: a munkavállaló nők védelme fontos pont volt a nyilaspárt programjában. Természetesen ez az adott kontextusban azt jelentette, hogy a „magyar” női munkavállalót védelmezték az „idegen” munkaadótól.
A nyilas pártaktivista nők esetében van egy csoport, melynek célja egészen más, mint csupán a munkakörülmények javítása. Tisztán hatalmi igényeket fogalmaznak meg – és a világ jobbítását. A nyilaspárt egyes tagjai gyönggyel kirakott nyilaskeresztes brosst vagy gyűrűt hordtak, és fess, női nyilasegyenruhát varrattak, vagy férfiruhát viseltek. A nyilaspárt erőszakra épülő hatalmi kört kínált a nőknek, és többen ezért léptek be. Tudatosan részt akartak venni a politikában, mely közismerten nem a nők világa, hiszen céljuk, mint egy missziós mozgalomnak, egy új világ felépítése volt.
Kozma Mária egy ilyen tipikus pártaktivista, akinek élete a „kisnyilasokkal” kapcsolatos történeti vitához is adalékul szolgál. Ő nemcsak politizált, hanem a háború végén egy lakást is átvett – úgymond – megőrzésre, és mikor annak a bérlője előkerült, nem akarta az ingatlant visszaadni, erre az feljelentette. Bebörtönözték, majd szabadulása után felajánlkozott az ÁVH-nak, ahol örömmel fogadták, és elkezdett besúgóként dolgozni mint a házfelügyelők szakszervezetének, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének és a Magyar–Szovjet Társaságnak a tagja.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


sport
- Váratlan eredménnyel zárult a „Nemek csatája” a houstoni teniszpályán
- Hitlert szégyenbe hozta, de fehér honfitársai megbecsülését nem tudta kivívni Jesse Owens
- Legendás küzdőszelleme vezette diadalra a sport polihisztorát, Gillemot Ferencet
- Hiába nyűgözte le Ecclestone-t a város, mégsem jöhetett Budapestre a Formula–1
- Három meccsnyire nyúlt az első Magyar Kupa döntője
- 646 mérkőzésen egyszer sem állították ki a fair play bajnokát, Billy Wrightot
- Sérült lába sem akadályozhatta meg az autóversenyzésben Bruce McLarent
- Első olimpiai bajnokunk tervezte a Margit-szigetre épült sportuszodát
- Budapest adott volna otthont az 1920-as nyári olimpiának
- Ötven éve él a fizika bűvöletében legújabb Nobel-díjasunk, Krausz Ferenc 13:19
- Az erdélyi kopó került a Nemzeti Bank új emlékérmére az állatok világnapja alkalmából 11:21
- Hiába a CIA figyelmeztetése, megelőzte a Szovjetunió a botladozó USA-t az űrversenyben 09:50
- Nem tudott szabadulni a drogtól és az alkoholtól Janis Joplin 09:05
- Tékozló fiúból keresztes lovag, majd a szegénység hirdetője lett Assisi Szent Ferenc tegnap
- Bruegel, de vajon melyik? tegnap
- A tőkétől a hordóig: szüretek a Fortepan képein tegnap
- Egy szívinfarktus kellett hozzá, hogy Ruttkai Éva Latinovitsot válassza tegnap