A középkori Angliában sem gondolták úgy, hogy jó dolog megöregedni
2020. szeptember 14. 16:54 Múlt-kor
Régóta tartja magát az az elmélet, amely szerint a középkorban – különösen a normann hódítás előtti Angliában – az emberek jóval kevésbé tartottak az öregedéstől, egyes esetekben egyenesen kívánatosnak is tartva azt, mivel általa nem csupán bölcsességre, de jámborságra is szert tehettek. Napjaink kutatásai szerint ez korántsem fedi teljességgel a valóságot.
Korábban
Szépkorúak aranykora?
Milyen volt idősnek lenni a középkorban? A kérdést vélhetően kevesen járják körbe alaposabban, mint Dr. Thijs Porck, a Leideni Egyetem kutatója. Publikációiban ellene megy annak az angol történetírásban régóta élő képzetnek, hogy a késő angolszász kor (az 1066. évi normann hódítás előtti időszak) egyfajta „aranykora” volt a szépkorúságnak.
Az elmélet szerint ekkoriban azt, hogy valaki megérte, hogy idős legyen, a bölcsességgel és a jámborsággal hozták összefüggésbe. E következtetésre a történetírás az elérhető korabeli irodalomból, annak az öregséggel kapcsolatos szóhasználata és az idősekre tett utalásai alapján jutott.
Dr. Porck szerint az elképzelés „elégtelen bizonyítékon alapszik, és figyelmen kívül hagy számos aggodalmat, amelyet költők és bibliamagyarázók is felhoznak szövegeikben az öregkor érzelmi és fizikai hátrányaival kapcsolatban.”
Számos példával amellett érvel, hogy „sok idős angolszász számára a jelek szerint kéz a kézben járt a fizikai és mentális gyötrelem állapotával”.
„Az életkor e visszahatásai széles körben fellelhetők az irodalmi anyagban: a költészetben az öregedést jellemzően az egészség, a boldogság és a társadalmi státus elvesztésével társítják – több vers is a bánkódó idős embert szólaltatja meg, élénk leírásokat adva az öregedő testről, ez a tompuló érzékek felsorolásával igen gyakori toposz az óangol bibliamagyarázatokban” – magyarázza Porck.
Ki számít idősnek?
Mikortól számított valaki idősnek az angolszász korban? „Általában véve az öregség meghatározói a középkori Angliában jellemzően egy 50 feletti embert képzeltek el, aki már van túl a fizikai fénykorán, de a tapasztalat bölccsé tette.
Mindez első hallásra úgy tűnhet, ellentmond annak a ténynek, hogy ekkoriban az emberek jellemzően igencsak korán haltak, azonban a kutató emlékeztet Peter Stearns 1980-as években végzett munkája alapján, hogy ha valaki túlélte a kisgyermekkor számtalan leselkedő veszélyét, jó esélye volt arra, hogy megérje az öregséget.
Tarszoszi Theodórosz érsek körülbelül 65 éves korában érkezett Angliába, és egészen 88 éves koráig ült a canterburyi érseki székben. Vele együtt érkezett észak-afrikai társa, Canterburyi Hadrianus a hetvenes éveiben hunyt el.
Porck elmondása szerint az életkort négy korra osztva magyarázták a középkorban: gyermekkor, ifjúság, középkor, öregkor. Számos egyéb fogalom is négyes osztásban szerepelt a korabeli köztudatban: a galénoszi vérmérséklet-elmélet négy testnedve (vér, sárga epe, fekete epe, nyák), illetve a négy évszak ugyanazon egyetemes természetkép részét képezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap