2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kommunistákat és az ufókat is gyanították az 1965-ös nagy amerikai áramkimaradás mögött

2020. november 9. 14:24 Múlt-kor

Lakossági reakciók

A becslések szerint az áramkimaradás mintegy 100 millió dollárnyi anyagi kárt okozott, ugyanakkor meglepően kevés visszaélésre került sor. Ellentétben az 1977-es New York-i áramszünet utáni fosztogatási hullámmal, az 1965-ös áramkimaradás idején mindösszesen öt betörést és néhány kisebb rongálást jelentettek New Yorkban. Állítólag – a rendelkezésre álló adatok szerint – ez volt a város történelmének legkevesebb jelentett bűncselekménnyel záruló éjszakája.

Amennyire bizonyítható, mit nem csináltak az emberek a legsötétebb novemberi éjszakájukon, annyira nem tudható biztosan, hogy mit igen. Így például a kilenc hónappal későbbi baby boommal kapcsolatos állítások megalapozatlannak bizonyultak.

Néhány incidensre azért sor került, például a Walpole Állami Börtönben, ahol a legmagasabb védettségi fokozatú részlegben fogvatartott rabok három órán át tomboltak, betörték az ablakokat, és összetörtek mindent, ami csak a kezükbe került. Az őrök könnygázzal vetettek véget a zavargásnak és másnap a fogvatartottaknak fel kellett takarítaniuk a rendetlenséget, amit okoztak.

A második világháborút követően az Egyesült Államok a jólét korát élte. Az emberek hétköznapjait egyre inkább az új technológiák alkalmazása uralta. Az árammal működő, otthoni és irodai készülékek és berendezések integrálása miatt az energiatermelésben új és hatékonyabb módszereket kellett bevezetni.

Az 1960-as évekre a villamosenergia megfizethetővé vált, és a fogyasztás a háború után évtizedenként megduplázódott. Ez a drámai növekedés egy bonyolult hálózatrendszer tervezésével párosult, amelyben a villamoserőművek több kulcsfontosságú helyen nagyfeszültségű elektromos vezetékek rendszerével kapcsolódtak össze. Ez a megoldás a villamosenergia hatékony áramlását hatalmas területeken tette lehetővé, még a legmagasabb fogyasztási időszakokban is.

Az elektromos vállalatok számos fontos tanulságot vontak le az 1965-ös áramkimaradásból. Két szervezetet is létrehoztak annak biztosítására és ellenőrzésére, hogy a berendezések minősége minden erőműben a szabványoknak megfelelő legyen.

A kezdeti sokk ellenére a lakosság fegyelmezetten és együttműködően viselkedett. A vészhelyzet a többségből pozitív magatartást hívott elő, New York lakossága jól vizsgázott.

Ugyanakkor az áramnak való kiszolgáltatottság nagy felismerést jelentett. Az amerikaiak kezdték sérülékenynek érezni városaik energiaszolgáltatását és otthonaikban zseblámpákat, gyertyákat halmoztak fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Több ezren ragadtak a New York-i metróban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár