A Habsburgok és a törökök közti hintapolitika lehetetlenítette el János Zsigmond uralkodását
2021. július 7. 16:31 Múlt-kor
Korábban
Harc a kormányzóságért
Az ezt követő időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Fráter György a Habsburgok és a törökök közötti hintapolitikát tovább folytatva igyekszik kiszorítani Izabellát és a gyermek János Zsigmondot a hatalomból. Habár az anyakirályné többször figyelmeztette György hűtlenségére a Portát, mivel török katonai jelenlét nem volt Erdélyben, kérése nem talált visszhangra.
1551-ben egy császári sereggel megerősítve a Gyulafehérvárra költöztetett anyakirálynét és gyermekét Fráter György foglyul ejtette. A kényszer alatt aláírt, úgynevezett szászsebesi nyilatkozatban Izabella lemondott minden korábbi magyarországi és erdélyi birtokról, amelyet János Zsigmond királyságáért való kárpótlásul ígértek neki.
Ezután Izabella Lengyelországba költözött bátyja, II. Zsigmond Ágost király védelmébe, a gyermek János Zsigmonddal együtt.
Fráter Györgyöt időközben a bizalmatlan Habsburgok meggyilkolták, és saját adminisztrációjukkal helyettesítették az addigi, jobbára magyarokból, illetve székelyekből álló vezetést.
Ez egyre nagyobb elégedetlenséget szült, főleg, mivel a válaszcsapásként megindult török seregek ellen Ferdinánd nem tudott érdemi ellenállást felmutatni.
Habár Ferdinánd 1554-ben kedvezett a székelyeknek azzal, hogy a pozsonyi országgyűlésen oklevélben ismerte el különleges jogaikat (ezek magyar nyelvű leirata az 1555-ös székely konstitúció), a török nyomásnak engedve az erdélyi rendek 1556-ban Izabella és János Zsigmond uralmának újbóli elismerésére Szászsebesen újabb országgyűlést tartottak, és a száműzött királyt és édesanyját visszahívták Erdélybe.
Az oszmán szultán mellett a francia és a lengyel király is elismerte II. János trónigényét, így végül Ferdinánd lemondott Erdélyről. Kolozsvárra való bevonulásuk után Izabella lett Erdély kormányzója az ekkor 16 éves fia nagykorúságáig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap