A csata, ahol Napóleon hadvezéri képességei megrendültek
2025. március 24. 18:08 Múlt-kor
Korábban
Napóleon belekóstol a vereségbe
Közvetlenül Bécs mellett a Dunán számos apró sziget található; ezek közül szemelt ki Napóleon az átkelés megkönnyítésére. A kiválasztott, Lobau nevű sziget (a ma Lobaunak nevezett ártéren ekkoriban még állandó jelleggel folyt a Duna, a sziget itt helyezkedett el) két fontos előnnyel bírt: majdnem teljes szélességében kitöltötte a folyómedret, illetve a túlparton két falu, Aspern és Essling kínált jól védhető pozíciókat. Hamarosan pontonhíd vezetett a déli partról a szigetre, és május 20-án egy kis létszámú előőrs átkelt a folyón, és megszállta az Aspern–Essling vonalat.
Napóleon a Lobau szigetén át próbálta a túlpartra juttatni seregét
Napóleon azonban alábecsülte Károly főherceget. Erre látszólag minden oka meg is volt: mivel az osztrák tábornok a legkevésbé sem bízott saját ügyében, és egy percig sem hitte, hogy Ausztria legyőzheti Napóleont, kezdettől fogva a béke mellett érvelt a haditanácsban.
Károly 1809-ben vonakodott ütközeteket vállalni, és egyetlen célja az volt, hogy az osztrák hadsereget olyan állapotban őrizze meg, ami szavatolja a kedvező békefeltételeket a harcok végeztével.

Mindezek ellenére nem veszett ki belőle minden küzdőszellem. Úgy gondolta, ha az átkelés alatt megszorítja Napóleon seregét, elegendő veszteséget okozhat ahhoz, hogy megkezdődjenek a béketárgyalások. Május 21-én kora reggel tehát megtámadta Aspernnél és Esslingnél a franciákat, ami két napnyi, váltakozó szerencsével zajló vérfürdőt eredményezett, mielőtt a súlyos létszámhátrányban lévő franciák visszavonultak a Lobaura.
Lannes marsall, Napóleon személyes jó barátja súlyosan megsérült az aspern–esslingi csatában, és kilenc nappal később meghalt
Napóleonnak azonban eddigre eszében sem volt tárgyalóasztalhoz ülni, és máris az újabb támadást tervezgette. Míg az osztrákok az első átkelés színhelyére figyeltek, ő keletre tervezett indulni, hogy a dunai átkelés után északnak fordulva körülfogja az osztrák balszárnyat. Az átkelés előkészületei a lehető legnagyobb titokban folytak: amikor Napóleon meglátogatta a kiválasztott helyszínt, egyedül és őrmesternek öltözve tette azt.
Ez alkalommal számos pontonhidat készítettek elő a csapatok számára (a lobaui átkelésnél az egyik problémát az jelentette, hogy mindkét folyóágon csak egy-egy ponton állt rendelkezésre), illetve rögtönzött ágyúnaszádok és rohamhajók is segítették az átkelést. Végül, de nem utolsósorban számos intézkedés történt annak érdekében, hogy meggyőzzék az osztrákokat, hogy a következő támadást is Aspernnél és Esslingnél várhatják.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Piramist mindenkinek! tegnap
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében tegnap
- Munkácsy menedzsere tegnap
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából tegnap
- Másfél millió éves csonteszközöket találtak Tanzániában tegnap
- A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből tegnap
- Új felfedezések Jézus hagyomány szerinti sírjánál tegnap
- A korabeli sajtó szerint Spanyolországba menekült Sztálin legkegyetlenebb bizalmasa tegnap