A Conducator bukása
2014. december 23. 13:59 Csernus Szilveszter
Korábban
A forradalom Bukarestbe ér
December 20-án, a Conducator hazatérése napján jelentette be a temesvári forradalmi tömeg, hogy a város innentől „szabad város”. Ceauşescu az egész országban elrendelte a harckészültséget, s másnapra szimpátiatüntetést hívott össze az általa emeltetett hatalmas Köztársasági Palota, a Casa Popurului elé Bukarestben. A mintegy százezres gyűlés a szokásos forgatókönyv szerint indult: a párt bértapsolói és bekiabálói végezték a dolgukat, ám kis idő elteltével a tömeg a „Temesvár”, „szabadság” és a „le Ceauşescuval” jelszavakat kezdte skandálni - hamar kiderült, hogy a szimpátiagyűlés rossz ötletnek bizonyult.
Tüntetők Bukarest utcáin
A tévéközvetítés megszakításából az ország népe tudhatta, hogy valami elkezdődött. A tömeget a sugárutakat elálló tankok és a fölöttük köröző helikopterek sem félemlítették meg, beszéde után pedig a diktátor tűzparancsot adott ki - a véres forradalom Bukarestben is kezdetét vette. Este 10 órakor Nicu Ceauşescut a forradalom mellé álltak letartóztatták Nagyszebenben.
22-ére a tűzparancs ellen akadékoskodó hadügyminiszter, Vasile Milea a Securitate áldozata lett, amit délelőtt még öngyilkosságként jelentett be a romániai televízió. Ezt követően egy helikopter szállt fel a Központi Bizottság épületéről, fedélzetén a Ceauşescu-párral és néhány szekussal. A déli órákban az ellenzéki irodalmár, Mircea Dinescu bejelentette: a vezér lemondott, a rendszer megdőlt, a diktatúrát pedig többpártrendszer váltja fel.
A Román Munkáspárt feloszlatása után a kommunista vezérkar régi tagja, a változások élére álló Ion Ilescu még „elvtársak!” megszólítással kezdte beszédét, amelyet – hasonlóan Nagy Imre 1956 októberi beszédéhez – füttykoncert követett, majd attitűdjén változtatva kijelentette: a régi „Ceauşescu – a Párt – A Nép” jelszó helyébe a „Front egyesíti az embereket” szlogen lép, és ideiglenesen a Nemzeti Megmentési Front (Frontul Salvării Naționale – FSN) veszi át a hatalmat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap