A Conducator bukása
2014. december 23. 13:59 Csernus Szilveszter
Korábban
Forradalmi december Romániában
Temesvár, 1989. (Fortepan)
A forradalmi változásokat közvetetten a romániai magyar kisebbség egyik vezetője indította el. Tőkés László temesvári kálvinista lelkész december 8-án arra kérte Jimmy Carter volt amerikai elnököt, hogy vesse latba befolyását és segítse elő az emberi jogok betartását Romániában. A Securitate és a párt által figyelt Tőkést felettese, a vezetéssel kollaboráló Dr. Papp László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke elmozdította állásából, és a „szekusok” már internálni akarták, mikor a lelkész 10-én arra kérte híveit, hogy legyenek tanúi letartóztatásának.
Öt nappal később a hívei által körülvett házába bezárkózótt Tőkést nem sikerült elszállítani. Másnap, 16-án a soknemzetiségű Temesváron a szimpátiatüntetés rendszerellenes élt kapott: a könyvesboltokba, majd a pártszékházba betört – szintén soknemzetiségű – tömeg elégette a Ceauşescu-házaspár könyveit. 17-én a Securitatenak sikerült Tőkést és családját a Szilágyságba hurcolnia, majd Temesváron a hatalom szükségállapotot rendelt el és megkezdődtek az összecsapások.
A harcoknak utólagos becslések szerint több mint 100 áldozata volt: a sebtében Havasalföldre szállított holttesteket elégették vagy tömegsírokba hantolták el. Hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, nem volt véletlen: a Bánság fővárosába a magyar és jugoszláv média révén mindig is gyorsabban jutottak el a cenzúrázatlan hírek, amelyeket a helyi kisebbségek révén a románok is megismerhettek.
Temesvár, 1989. (Fortepan)
Másnap, mikor a fegyveres erők körbevették Temesvárt és Aradot, a Conducator Teheránba indult, hogy az ajatollahhal haditechnikai együttműködésről tárgyaljon (későbbi vádlói szerint azért, hogy előkészítse menekülését). Ceauşescu is tudta, hogy országában válsághelyzet bontakozik ki, de ragaszkodott az eredeti programhoz, az út lemondásával ugyanis rendszere instabilitását ismerte volna be. A diktátor a megmozdulásokat egyébként is Budapest ügynökeinek tudta be, akiknek célja szerinte az ország feldarabolása, emellett a Központi Bizottság ülésén is hangoztatta, hogy az egész közép-európai „lárma" a KGB műve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap