A Conducator bukása
2014. december 23. 13:59 Csernus Szilveszter
Korábban
A megkésett rendszerváltás
Kádár János és Nicolae Ceausescu tolmács segítségével Debrecen főterén beszélget 1977. június 15-én
Október 7-én a Conducator Kelet-Berlinben tanúja lehetett annak, milyen sors vár a magát megreformálni nem akaró rezsimre: Erich Honeckert hetekkel később leváltotta az NDK pártvezetése. Október-november folyamán Lengyelországban már az új szejm ülésezett és Magyarország a harmadik köztársaság korszakába lépett. Megbukott Todor Zsivkov bolgár kommunista vezér és a prágai tömegtüntetések révén a csehszlovák vezetés is.
A Conducator mindenesetre valamit érezhetett, mikor a november 20-án megnyíló Román Munkáspárt XIV. Kongresszusa előtt két nappal lezáratta a határokat (a diplomatákat, az észak-koreai, kubai és kínai állampolgárokat ez nem érintette) és Bukarestet körülvetette a hadsereggel. A 3308 pártdelegált mellett 15 ország 82 vendégével (akik közül egy sem volt magyarországi) megnyíló értekezleten a diktátor ügyet sem vetett a világ többi részén zajló változásokra.
Öt és fél órás beszédét Ceauşescu a „2060 éves román állam" éltetésével kezdte és bejelentette a kongresszus előtt a tavasz óta előkészített nukleáris programját, mely szerint Románia iparilag és technikailag készen áll az atomfegyverek fejlesztésére. Az immár kétmillió besszarábiai románt elszakító Ribbentrop-Molotov paktum megsemmisítésén túl a Conducator Románia külső adósságainak visszafizetését hozta fel eredményül, emellett egy 2010-ig tartó iparfejlesztési programot készített elő.
A kongresszus titkos szavazással ismét megválasztotta Ceauşescut pártfőtitkárnak, államfői és hadseregparancsnoki pozíciója mellé. Felesége, Elena miniszterelnök-helyettes maradt, sőt fia is vezető pozícióba jutott. Utóbbi botrányos nőügyeiről, bukaresti autós száguldozásairól, féktelen kaszinószenvedélyéről és alkoholizmusáról vált hírhedtté; a nép által „Nicu hercegként” emlegetett diktátorfit emiatt állították párhuzamba az egyébként vele jó barátságot ápoló Uday Szaddam Husszeinnel, az iraki diktátor legidősebb fiával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap