7 híres ember, aki szerencsére lekéste a Titanicot
2019. május 23. 08:32 Múlt-kor
Korábban
Isteni beavatkozás: John R. Mott (1865-1955)
Mott, a Keresztény Diákok Világszövetségének Nobel-békedíjas vezetője és az Egyházak Világtanácsának tiszteletbeli elnöke volt, aki ugyanúgy, mint sorstársai szintén a Titanic fedélzetén kívánt az Egyesült Államokba jutni.
Foglalkozásából adódóan, hogy beszédeket tartson a keresztény szellemiséget erősítve, rengeteget kellett utazni, lévén, hogy ökumenikus világszervezetek vezetői feladatát látta el. A számítások szerint egy évben összesen 34 napot töltött csak utazással, a Csendes-óceánt 14, az Atlanti-óceánt pedig vagy 100 alkalommal szelte át. Az adatokból aligha meglepő, hogy a Titanicot birtokló The White Star Company-val is kapcsolatba került.
1912-ben a társaság egy térítésmentes utat ajánlott fel Mott számára, amit a férfi visszautasított, mondván, hogy tekintettel az általa közvetített értékekre, kényelmetlen lenne számára egy luxuskörnyezet, így a csekélyebb jelentőségű SS Lapland utasszállítót választotta. A katasztrófáról már New Yorkba érkezve értesült, ahol utastársával megállapították: „A jó Isten sokat dolgozott, hogy megóvjon minket.”
Az eset még komolyabb és elkötelezettebb munkára sarkallta a férfit és 1915-tól már a Fiatalok Keresztény Egyesületének főtitkára. 1946-ban pedig Nobel-díjat kapott a háború alatti fáradozásaiért, természetesen elsősorban a békéért harcolt, a díjat megosztotta Emily Balch aktivistával, aki a Nők nemzetközi ligája a békéért és a szabadságért nevű szervezetet alapította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap