Hogy élte meg a hátország a Nagy Háború éveit?

2014. szeptember 19. 15:20

Korábban

A magyar Svejk megéljenzi a trónörökös halálát

Az Attila út 35. tetőterasza, háttérben a József főhercegi palota és a budai Vár (Fortepan)

Hogyan látta "a magyar történelem legnagyobb kisembere" az első világháborút? Erről beszélt Balogh János történész-levéltáros, aki Lowetinszky János József budapesti kishivatalnok naplója alapján vizsgálta 1914 nyarának történéseit: egyrészt a szarajevói merénylet, a háborús készülődések és események egyéni megélését, a háborút mint utcai látványosságot, másrészt a munkahelyi és otthoni rutinban bekövetkezett változásokat.

A cseh-morva-lengyel származású, de már Pesten született Lowetinszky János József (1866-1935) vasúti távírász, majd vármegyei díjnok, irodasegédtiszt páratlan életművet hagyott maga után: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban őrzött 40 kötetes kéziratos napló Magyarország 19-20. századi társadalomtörténetének egyik legértékesebb forrása. A több mint fél évszázadon keresztül - 1883-tól haláláig - írt napló révén megismerhetjük egy kisember (és környezete) világát, hétköznapjait.

Feljegyzéseiből kiderül, hogy a magyar Svejknek is nevezett Lowetinszky majd kicsattant az örömtől a szarajevói merénylet hírére. „Egy éljent ordítottam mert hazámnak egy nagy ellensége múlt ki; s egy Habsburgi; bár mint ember rettenetesnek tartom ezt a cselekményt, de mint magyar nem igen sajnálkozom a nemzetem s hazámat gyűlölő ipse halálán” (1914. június 28.) Miként azt Balogh János is elmondta, Lowetinszky eleinte nem lelkesedett a háborúért, de később valamelyest optimistább lett a szórványos hadi sikerek hallatán. "A lapok tele tüdővel fújják a diadalmi harsonát, mégis a nép finom ösztöne megérzi, hogy valami van a levegőben, ami nem engedi őt lelkesülni s örvendeni, mert semmi bizonyosat nem lehet tudni.” (1914. szeptember 5.)

Bár a távírász hangulata időnként változott, szerbellenesége megmaradt: "Mindenhol verjenek meg bennünket, csak ez a csürhe (a szerbek) ne verjen meg bennünket, ez lemoshatatlan szégyen volna reánk nézve" - írja 1914. augusztus 22-én kelt bejegyzésében. Lowetinszky nem hallgatta el a nyilvánvaló visszaélések (tisztek embertelensége, élelmezési problémák) tényét sem, s remekül érzékeltette a budapesti közhangulat minden apró rezdülését. „Az utza képe változott, a tüntető, ordítozó tömegeket katonák váltották fel dobszó(val) és kürtharsonával, nagyszerűen festenek a fiúk az új, csukaszürke angyalbőrben, s délczegen lépkednek" (1914. augusztus 3).

Bár a férfit nem sorozták be, úgy érezte, neki is ki kell vennie részét a háborús erőfeszítésekből, ezért csatlakozott az Önkéntes Őrsereghez, ahova 1914. október 19-én lépett be és tett esküt; heti egy alkalommal éjjelente a főpostán kellett őriznie egy lejáratot.

előző oldal következő oldal 4 / 6