2021. ősz különszám: Sorsok, Legendák, Küzdelmek
ITT támogathatsz bennünket

Hányas lábuk volt a rómaiaknak?

2014. augusztus 5. 10:18

A régészek már számtalan ókori cipőt feltártak a Római Birodalom területéről, így igen jó rálátásunk van a római lábbelik sokféleségére, azt azonban eddig még nem vizsgálták, hogy a kétezer évvel ezelőtt élt polgárok a mai méretek szerint hányas cipőt hordtak.


Kristina Killgrove bioarcheológus korábbi kutatása során a Rómától két kilométerre keletre lévő Casal Bertone császárkori temetőből származó emberi maradványok sarokcsontjait mérte meg, így viszonylag nagy számú adat állt a rendelkezésére. A férfiaknál 80 milliméter, míg a hölgyeknél 75 milliméter volt az átlagos sarokcsont hossza.

Killgrove talált egy 1956-os tanulmányt, amelynek segítségével a sarokcsont méretéből a teljes láb hosszára lehetett következtetni. A brit tudósok által jegyzett kutatás szerint a lábfej hosszából a férfiak esetében 30,2 százalékot, míg a nőknél 28,9 százalékot tesz ki a sarokcsont mérete.

A két kutatás eredményeit felhasználva Killgrove megkapta a rómaiak láb-, illetve cipőméretét: kutatása szerint a férfiaknak átlagosan 26,5 centiméteres volt a lábfejük, amely az európai méret szerint 42-esnek felel meg, míg a nők, akik átlagosan 25,9 centiméteres lábfejjel rendelkeztek, 41-es lábbelit viseltek. A kutató szerint a férfiak esetében (akiknek az átlagos magassága 167 centiméter volt a császárkorban) reális lehet ez a szám, ám a szebbik nem esetében kissé túlzónak tűnik a 41-es méret, ugyanis az átlagos magasságuk mindössze 157 centiméter volt. A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy a római hölgyek igen nagy lábon éltek, de az is lehetséges, hogy az adatokkal nem stimmel valami.

Az indiai szubkontinens lakói mellett a római volt az első olyan nép, amely többféle lábbelit is megalkotott. A sumérok, görögök vagy egyiptomiak mindössze egy egyszerű szandálhoz vagy saruhoz hasonlító cipőt hordtak, ugyanis a meleg éghajlat miatt ez bőven elégséges volt, Itáliában azonban már jóval változatosabb volt az időjárás. Az etruszk, illetve a latin törzsek a könnyű, belső használatra szánt sarutól a masszív katonai csizmán át a hideg éghajlaton történő utazásra szánt zárt cipőig bezárólag jóval szélesebb kínálatból válogathattak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. ősz: A Kádár-korszak kétarcúsága
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár