Elárverezik a Führer borát

2014. április 17.-Múlt-kor

Elárverezik azt a bontatlan borosüveget, amelyet Adolf Hitler 54. születésnapjára készíttetett. Sajnos ma már ihatatlan - állítják szakértők.

Hitler saját borát 'Führerwein'-nek nevezte (jelentése: a Führer bora), s utasításba adta, hogy az üvegen egy őt katonai uniformisban ábrázoló fotó is legyen. A barna pecsétviaszon a szvasztikán álló birodalmi sas képe, illetve a müncheni Reichszeugmeisterei bélyegzője látható.

Az 1943-as Schwarzer Tafelwein egy 12 százalékos alkoholtartalmú vörösbor, amit valószínűleg Németországban készítettek, ám ma - pecsétviasz ide vagy oda - szakértők szerint már ihatatlan. Ízéről nagyon Hitler sem tudott volna nyilatkozni, ugyanis a náci vezető híresen antialkoholista volt.

Az itt látható palackot egyébként egy német katona egy magyar hadifogolynak adta a háború után és azóta a család birtokában volt. Az egykori hadifogoly fia kereste meg a glasgow-i McTear's Auctioneers-t, amely április 21-én internetes árverésen keresztül értékesíti a másfél literes palackot. Becslések szerint a történelmi relikvia akár kétezer fontért is elkelhet.