Amikor még a krímiek gyújtogatták Moszkvát

2014. március 10. 11:01 Csernus Szilveszter

Korábban

Orosz inváziók a Krímben

Az első orosz betörésre a hazánkat is felszabadító keresztény-török háborúk során került sor, ám ekkor még a tatárok visszaverték az orosz támadásokat. Az offenzíva mindenesetre elvette a krímiek kedvét a portyázásoktól. 1736-ban, a második orosz invázió során Anna cárnő seregei még a kán bahcsiszeráji palotáját is felégették, de az utánpótlási nehézségek és a járványok miatt vissza kellett fordulniuk.

A harmadik orosz támadásig az 1768-1774-es orosz-török háborúig kellett várni. A kücsük-kajnardzsai béke ezután tette függetlenné a több mint háromszáz éves szultáni uralom után a Krímet. Ekkortájt az orosz erőket Európa addigi talán legnagyobb parasztlázadása, a Pugacsov-felkelés foglalta le, de a Napóleon elleni háborúkban kitűnt Szuvorov tábornok 1775-ben elfogta Pugacsovot, akit Katalin cárnő kivégeztetett. Egy évvel később Katalin újból megszállhatta a félszigetet, beleszólva a káni címért versengők konfliktusába. Ekkor vált a bahcsiszeraji palota ismét a lángok martalékává.

1782-ben minden oroszok cárnője Potyomkin tábornokot küldte a Krím immár végleges elfoglalására. Katalin a sikeres hadjárat után, a következő évben proklamálta az annexiót. A tatárok lázadások sorozatával fejezték ki engedetlenségüket, mire a cárnő szláv telepítésekkel válaszolt. Az 1783-as év egy civilizáció végét is jelentette: ekkor szűnt meg a történelem utolsó független nomád állama.

1787-en, amikor Potyomkin meghívta Katalin cárnőt, hogy látogassa meg frissen hódított tartományát, Szevasztopolra ennyit mondott: „Sohasem hittem volna, hogy ilyen festői szép öböl legyen itt”. A stratégiai jelentőségű Szevasztopol az Orosz Birodalom egyik legnagyobb hadikikötőjévé nőtte ki magát, s a mai napig az orosz fekete-tengeri flotta bázisa.

A Pétervárról egyébként hónapokig tartó úthoz csatlakozott Szaniszló Ágost lengyel, illetve II. József magyar uralkodó is. A történettudomány ma már vitatja a híres „Potyomkin-falvak”, azaz a sebtében felhúzott, távolról településnek látszó falak meglétét, II. József visszaemlékezésének mindenesetre hitelt adhatunk, aki szerint a bemutatóúton több volt a felhajtás, mint a valóság.

előző oldal következő oldal 4 / 7