Kleopátra elfeledett gyermeke

Bár Kleopátra és Antonius románca az évezredek alatt mit sem veszített népszerűségéből, feltűnő, hogy mennyire kikopott a történelmi emlékezetből szerelmük gyümölcse, a szüleit korán elvesztő, és hamar Octavianus udvarába kerülő Kleopátra Szeléné. Holott az asszony rendkívül befolyásos uralkodó volt, férjével együtt ő volt az, aki felvirágoztatta Mauretaniát.

Antonius és Kleopátra

VII. Kleopátra (i.e 69-30) és Marcus Antonius (i.e. 83-30) szerelme az ókor talán legismertebb románcaként vonult be a történelembe, római és görög források őrzik emlékét, de a filmek, színművek és televíziós sorozatok formájában a fikció világában is utat tört magának a népszerű, ám korában botránykőnek tartott történet. Az egyiptomi királynő és a római triumvir kapcsolatát részletező szerzők feltűnően kevés figyelmet szenteltek annak, hogy a szerelemből három gyermek is született: egy ikerpár, Kleopátra Szeléné és Alexandrosz Héliosz, valamint egy fiú, Ptolemaiosz Philadelphosz.

A két fiúhoz nem volt kegyes a történelmi emlékezet, talán azért, mert valószínűleg mindketten korán, még gyermekkorukban elhunytak. Kleopátra Szeléné azonban nem csak, hogy megélte a felnőttkort, de fontos és befolyásos uralkodóként lépett fel a politika színpadára. A királynő a mitológiai félisten Heraklész (Herkules), valamint olyan történelmi figurák leszármazottjának vallotta magát, mint a világhódító Nagy Sándor, a hadvezér apja, II. Philipposz, I. Ptolemaiosz Szótér makedón diadokhosz, valamint II. Ptolemaiosz Philadelphosz, de rokoni kapcsolatban állt a Iulius–Claudius-dinasztia uralkodóival (Augustus, Tiberius, Caligula, Claudius és Nero) is. Emlékére – ellentétben anyjával, vagy éppen kortársaival, például Boudicával – azonban sűrű homály borult; talán azért, mert sikeres volt.

I.e. 42-re Caesar utolsó merénylőit, Marcus Junius Brutust és Gaius Cassius Longinust is sikerült legyőzni az észak-görögországi Philippinél zajló csatában. A „philippi győzők” a háborút követően felosztották a birodalmat: Marcus Antonius kapja Keletet, míg Octavianus Nyugatot. Antonius a következő években a Parthus Birodalom elleni hadjárat előkészületein dolgozott, amihez rengeteg pénzre volt szüksége, s ebből a megfontolásból i.e. 41-ben a kis-ázsiai Tarzuszba kérette VII. Kleopátrát, a Római Birodalom leggazdagabb provinciájának, Egyiptomnak az uralkodóját.

Ugyan a római és görög szerzők nem győzik hangsúlyozni, hogy Antoniust már az első alkalommal levette a lábáról Kleopátra, a tarzuszi találkozó valójában már a sokadik volt a sorban. Először i.e. 55-ben, a római triumvir egyiptomi katonai szolgálata idején találkoztak, majd néhány évvel később, Caesar római házában, ahol Kleopátra i.e. 46 és 44 között élt fiával, Caesarionnal. Ekkor a napnál is világosabb volt, hogy Kleopátrának komoly szándékai vannak, hiszen Caesar meggyilkolása után szüksége volt valakire, aki védelmet tud biztosítani neki és fia számára.

Kétség sem férhet hozzá – ezt Plutarkhosz leírásából is tudjuk –, hogy Kleopátra minden apró részletre ügyelve érkezett meg a várva-várt találkozó helyszínére, Tarzuszba. A vele érkező pompa – demonstrálva ezzel királysága gazdagságát – lenyűgözte az amúgy egész életét adósságba verve élő, a keleti hadjárat előtt különösen pénzszűkében levő római triumvirt. Antoniust elbűvölte Kleopátra szépsége, otthagyta feleségét, Fulviát és Alexandriába ment újdonsült szeretőjével, ahol az év hátralevő részét töltötte.

Az egyiptomi hercegnő

Kleopátra Szeléné és Alexander Héliosz egy évvel később, i.e. 40 őszén születtek meg. Bár Antonius tudott szeretője terhességéről és az utódok érkezéséről, nem ment vissza Egyiptomba, s csak i.e. 37-ben, Antiochiában találkozott a nővel, aki elvitte magával az ikreket, a triumvir pedig elismerte az apaságot.

Az egyiptomi alattvalók dinasztikus kapcsolatként fogták fel Kleopátra és Marcus Antonius kapcsolatát, ahogy korábban a Caesarral folytatott viszonyt is, s ahogy Caesariont, úgy Kleopátra Szelénét és Alexander Hélioszt is törvényes gyermeknek tartották. Kleopátra ennek megfelelően gondosan járt el a névválasztás során, amivel a makedón, a Szeleukida és a Ptolemaiosz elődök emlékét idézte meg, habár kétségkívül a legkézenfekvőbb kapcsolatot saját maga (VII. Kleopátra) és Nagy Sándor (III. Alexandrosz) kínálta; ehhez jött még az „aranykor” eljövetelére utaló Héliosz (Nap) és a Szeléné (Hold) tag.

Antonius i. e. 36-ban indította személyesen első hadjáratát a parthusok ellen, kihasználva a IV. Phraatész halálát követő trónviszályt. A támadás nem járt sikerrel, noha betört Mezopotámiába; Antonius jelentős veszteségeket szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni, de ez sem tántorította el attól, hogy Alexandriába a győzteseknek kijáró pompával térjen vissza i.e. 34-ben. Antonius ünnepi külsőségek között nyilvánította Kleopátrát a Királyok Királynőjévé, a mellette ülő Caesariont Caesar törvényes fiának nevezte, Kleopátra Szeléné, Alexander Héliosz és Ptolemaiosz Philadelphosz számára pedig komoly területeket adott. Kleopátra Szeléné megkapta Krétát és Cyrenaica líbiai tartományt, Alexander Héliosz Armeniával és a Méd Birodalommal, Ptolemaiosz Philadelphosz pedig szír területekkel gazdagodott

A sógorára már csak Octaviával szembeni hűtlensége, majd válása miatt is neheztelő Octavianus – miután a katonai összecsapás már elkerülhetetlen volt – i e. 32-ben hadat üzent Kleopátrának. Octavius flottája – amit Agrippa vezetett – i. e. 31. szeptember 2-án ütközött meg Antonius és Kleopátra hajóhadával a görög partok mellett, és Actiumnál győzelmet aratott felette. Antoniusnak és Kleopátrának nem lévén más választása, visszamentek Alexandriába.

I.e. 30-ban Octavianus Egyiptom ellen vonult. Antonius és Kleopátra – akik időközben elküldték gyermekeiket – nem tudott jelentős hadat kiállítani ellene, és a vereségek hatására a római hadvezér öngyilkos lett – állítólag szeretője halálhírére, Kleopátra azonban csak Antonius halála után vetett véget önkezével életének. Caesarion Indiába tartott, de elárulták, a rómaiak elfogták és kivégezték. A három, még életben maradt testvér délre, Théba városába tartott.

Az ikerpárt visszavitték Alexandriába, mivel anyjuk és apjuk halála után ők lettek Egyiptom (névleges) urai, azonban a területet két héttel később a Római Birodalom annektálta, és az újjászervezett tartomány a császárok magánprovinciája lett. Octavianus hazatért Rómába és magával vitte Kleopátra Szelénét, Alexander Hélioszt és Ptolemaiosz Philadelphoszt.

Octavianus úgy döntött: meghagyja Antonius és Kleopátra gyermekeinek életét, akiket nővére, Octavia vett magához féltestvérükkel, a Fulvia Antonia és Antonius házasságából született Iullus Antoniusszal együtt. A korábbi egyiptomi hercegnő így együtt nevelkedett Octavia gyermekeivel Rómában, a Palatinuson. Az időközben nevet (Augustus) váltó római császár lassan maga köré gyűjtötte a királyi sarjakat, a Rómával jó viszonyt ápoló királyságok gyermekeit, egyfelől azért, hogy „romanizálja” és ezzel kezessé tegye őket, de voltak köztük olyanok is, akik elhunyt vagy elűzött királyok gyermekeként kerültek Rómába.

Ilyen volt például II. Juba numidiai majd mauretaniai király, akit szintén gyermekként, i.e. 46-ban hoztak Rómába, miután apja a Caesar elleni vereséget követően öngyilkos lett. Juba már római nevelést kapott, római polgár lett, s mielőtt Augustus Mauretania királyának tette volna, a Hispaniában állomásozó római légióhoz csatlakozott.

Afrikai királyné

Bár Octavia maga nem volt túl szerencsés a szerelemben, nagyszerű kerítő volt, hiszen i.e. 25-ben fontos szerepet játszott Kleopátra Szeléné és Juba házasságának tető alá hozásában. Jubában és újdonsült feleségében sok volt a közös: mindketten árván nőttek fel, szüleik öngyilkosok lettek, földjeiket konfiskálták, s katonai parádén mutogatták őket. Helyzetük politikailag igen kényes volt, így összeházasításuk a lehető legjobb megoldásnak tűnt.

Juba és Kleopátra Szeléné Mauretania királyaként és királynéjaként tért vissza Afrikába. Mauretaniába érve azt tapasztalhatták, hogy gyakorlatilag – kivéve talán Augustust – senkinek nem tartoznak elszámolással és a tartomány teljhatalmú urai lettek. Viszont a hatalom felelősséggel is járt: Afrika legnyugatibb provinciája hatalmas kiterjedésű volt, magába foglalta a mai Algéria és Marokkó területét, illetve néhány, eredetileg a Hispania Baetica-val való kereskedelem elősegítésére alapított római és görög gyarmatot.

A tartomány egyik fővárosát, Iolt Caesarea néven alapították újjá és számos impozáns épületet emeltek, köztük az alexandriai mintájára egy világítótornyot, egy királyi palotát és néhány templomot a görög, illetve egyiptomi istenek tiszteletére. Királyi udvaruk vonzotta a tudósokat szerte a birodalom területéről, s egyfajta kozmopolita központtá alakult. A királyi pár két évtizeden át kormányozta Mauretaniát, egészen Kleopátra haláláig. Azonban 65 évvel az után, hogy a provinciát egyesítették, Mauretania sorsa a feldarabolás lett: Claudius császár két részre, Mauretania Caesariensisre és Mauretania Tingitanára osztotta, Ptolemaiosz, Juba és Kleopátra életére pedig a feledés fátyla borult.