Ma van a kuláküldözés áldozatainak emléknapja
2012. június 29. 18:17 MTI
Ma tartják első alkalommal a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapját, ez alkalomból több helyen lesz megemlékezés az országban. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Kecskeméten mond beszédet, ahol felavatják az Üldözöttek emlékművét.
Korábban
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Karcagon koszorút helyez el a kommunista diktatúrák parasztáldozatainak emlékére felállított kopjafán.
A Pest megyei Bugyi községben, a helyi és térségi gazdakör szervezésében Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke mond beszédet. Csongrád megyében pedig, Hódmezővásárhelyen az ÁVH által 1950-ben meggyilkolt Tárkány Szűcs István sírjánál tartanak megemlékezést.
Az Országgyűlés az idén március 26-án nyilvánította június 29-ét a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. Varga László kereszténydemokrata politikus indítványát 345 igen és 7 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá.
A határozatban a parlament elítélte a magyar középparasztságnak a kommunista diktatúra idején történt kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Emellett javasolta: a kuláküldözésről rendszeresen, méltó módon emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a középparaszti réteg egykori szenvedését.
Június 29. Péter-Pál napja, a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, amely "a parasztság ünnepe" volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05