A legnagyobb festményhamisítók

2012. június 6. 11:10

Hatalmas tehetségek, akiknek képeit csak az eredeti festményekért kínált ár töredékéért veszik. Művészet vagy csalás? Ez az a kérdés, amely a modern művészetekben újra és újra visszatér. Bemutatjuk a század két legnagyobb hamisítóját.

Korábban

Hibás aláírás. Kétséges származási hely. Hamisítvány. A leggyakoribb kifejezések, aminek hallatán frászt kapnak az aukciós házak. Pontosan ez történt legutóbb azzal az Andy Warhol-rajzzal is, amely állítólag a pop-art nagymestere alkotói pályájának elején született. Ezt a művész bátyja határozottan cáfolta, de az eredetiséggel kapcsolatos viták nem hagytak alább.

A legújabb polémia a műkincshamisítás régóta felszínen tartott problematikájára világít rá. Egy Van Gogh vagy egy Munch több tízmillió eurót ér a piacon, ha viszont bebizonyosodik az adott műról, hogy csupán egy jól sikerült másolat, értéke zuhanórepülésbe kezd. Felmerül azonban a kérdés: tényleg semmit nem ér egy festmény, ha – színével, tónusaival, vonalaival – adott esetben még egy aukciós ház sokat látott műértőit is meg lehet vele téveszteni?

Han Van Meegeren joggal pályázik minden idők legnagyobb hamisítója címére. A holland festő rendkívüli képességének köszönhetően saját jogán vívta ki a művész titulust, minekután olyannyira jól sikerültek híres festmény utánzatai, hogy azzal még a nagy művészetpártoló hírében álló náci korifeusokat is az orruknál fogva vezette.

Jóllehet saját festményei nem érték el a kritikusok ingerküszöbét, Van Meegeren másolatai milliókat kóstáltak, s még Hitler helyettesét, Hermann Göringet is meg lehetett vezetni velük. Van Meegerent 1945-ben tartóztatták le árulás vádjával, amiért egy – mellesleg holland nemzeti kincsnek számító – Vermeer-képet adott el a náciknak. A halálbüntetéstől tartó művész végül bevallotta, hogy valójában "csak" egy hamisító.

Van Meegeren munka közben

A holland hatóságok persze nem hittek neki, és azt kérték tőle, hogy ha igaz amit állít, akkor fogjon hozzá és készítsen egy másolatot. „Egy másolat” – kiáltott fel állítólag van Meegeren. „Sokkal jobbat csinálok annál. Csak adjanak hozzávalókat és festek egy másik Vermeert a tanúk szeme láttára” – fűzte hozzá.

A háború előtt Van Meegeren saját stílusában festette meg az említett Vermeer-képet, mivel frusztrációt érzett amiatt, hogy stílusa nem találkozik a világnak a modern művészetek iránti rajongásával – fejtette ki életrajzírója, Frank Wynne. „Az idegesítette, hogy tehetsége – ami egyébként korábban híressé tette volna nőt – már senkit sem érdekel abban a korban, amikor mindenki a posztimpresszionizmusért van oda” – tette hozzá.

Van Meegeren azt akarta bebizonyítani, hogy a festmények szignója nagyban befolyásolja azt, hogy mit gondolunk a képről. „Egy híres festő aláírása azt a romantikus képzetet erősíti, hogy az adott mű megszentelt alkotás, amit egy zseni érintett meg” – mondta Wynne. Van Meegeren hatása azonban nem állt meg itt: más hamisítókat inspirált arra, hogy másolják műveit – igaz utóbbiakat alig 300 fontra becsülték.

John Myatt érdemeit már korántsem övezi akkora konszenzus. Őt 1995-ben tartóztatták le, miután kétszáz modern festő alkotását próbálta eladni. A világraszóló csalás "művészeti" részét Myatt, a papírmunkát társa, John Drew végezte. Myatt tettéért rács mögé került; négy hónap után szabadult. Saját becslése szerint még legalább 120, általa festett másolat kering a műkincspiacon. Híres-hírhedt elődjéhez hasonlóan azonban Myatt sem egyszerűen csak lemásolja a képeket, hanem egyúttal újat fest, persze az adott mester stílusában. Mint fogalmazott: „belemászok a művészek fejébe és életébe”, s megkeresi a műalkotás mögött húzódó rejtett indítékokat.

Az év végén saját kiállítása is nyílik a művésznek, az emberek ugyanis „ámulatba esnek a hamisítványok” láttán. „Nagy az érdeklődés azon emberek részéről, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy egy eredeti Van Gogh-képet vegyenek, de ugyanazt az esztétikai élményt óhajtják az ár töredékéért” – vallja Myatt, majd hozzátette: „felháborítóan nagy mennyiségű” pénzek cserélnek gazdák, aminek az a következménye, hogy az emberek elidegenednek a művészettől. „Az emberek tudják, hogy a szakértők gyarlók és hibáznak” – tette hozzá.