Meegeren: a hamisító, aki átverte a művészvilágot
2011. szeptember 19. 13:47
Egy holland hamisító sikeresen megvezette a harmincas évek művészvilágát, mi több, a náci légierő vezérét is becsapta. Az átverésre azonban csak a fegyverek elnémulása után derült fény.
Korábban
A Boijmans Studies sorozat új tanulmánykötete (‘Van Meegeren’s Vermeers. The Connoisseur’s Eye and the Forger’s Art) eddig ismeretlen részletekről lebbenti le a fátylat a huszadik század egyik legsikeresebb holland hamisítványával, az Emmausi vacsorával kapcsolatban. A hírhedt hamisító, Han van Meegeren (1889-1947) műve jelenleg a Boijmans Múzeum birtokában van.
Az Emmausi vacsorát 1937-ben fedezték fel Franciaországban: a holland művészettörténészek és szakértők nagy része Johannes Vermeer művének tartotta a festményt, jelentőségében Rembrandt Éjjeli őrjáratához hasonlították. Dirk Hannema, a Boijmens igazgatója még 1937-ben megvásárolta a képet, irtózatos összeget - 520 ezer guldent - fizetve a festményért, majd a kulturális intézmény büszkén kiállította azt tárlatának új főattrakciójaként.
Az azonban csak a második világégés után derült ki, hogy a korábban ünnepelt mű valódi festője nem Vermeer, hanem a "kortárs" Meegeren volt. A megtört hamisító bevallotta, hogy több "másolatával" is félrevezette a holland múzeumokat. A hatalmas botránynak köszönhetően Meegeren a háború utáni Hollandia egyik hírességévé vált, a Boijmans Múzeumról pedig kiderült, hogy a bravúros hamisító több mesterműve is falai között pihen.
Öröm az ürömben: Meegeren nem csak a holland szakembereket, hanem a náci vezetőket is megvezette, ugyanis Hermann Göringnek is eladta az egyik Vermeer-hamisítványát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap