Azonosították egy újszövetségi tekercs tulajdonosát
2011. január 11. 19:03 MTI
Azonosították egy Nagy Konstantin korában íródott újszövetségi tekercs valamikori tulajdonosát a Princeton Egyetem kutatói; a felfedezésről a Journal of Biblical Literature legújabb számában jelent meg tanulmány.
Korábban
A papirusz még 1899-ben került napvilágra a Kairótól 160 kilométerre délre fekvő el-Bahnaszában (ókori Per-Medzsed vagy Oxyrhynchos) végzett ásatások során. A régészeti helyszínen számtalan, a Ptolemaiosz-dinasztia korából és a római uralom idejéből származó írásos dokumentumot találtak. A most azonosított tekercs Pál apostol rómaiakhoz intézett levelének első hét fejezetét tartalmazza, s mivel a szöveg jó néhány nyelvtani hibát tartalmazott, a 19. századi régészek úgy vélték, hogy egy iskolásfiú irományáról van szó.
AnneMarie Luijendijk, a Princeton Egyetem professzora az egykori tulajdonos azonosításához némi nyomozómunkára kényszerült. A 19. századi régészek megemlítik, hogy a papirusz egy i.sz. 316-ból származó kereskedelmi szerződéssel együtt került elő, bár nem jelölték meg pontosan utóbbi dokumentum tárgyát. Az amerikai kutató, hogy megtalálja a kérdéses szerződést, a papirusz-adatbázisban, a Heidelberger Gesamtverzeichnisban nézett utána a dokumentumnak. Összesen tizenhárom olyan, 316-ból származó papiruszt talált, amelyek az adott régészeti helyszínen kerültek elő, közöttük azonban mindössze két szerződés volt - az egyik föld haszonbérletét, a másik egy szamár eladását rögzítette.
AnneMarie Luijendijk úgy vélte, hogy a haszonbérleti szerződés lesz a keresett dokumentum, s a további kutatások igazolták feltevését: a papirusz ugyanabban az ásatási szezonban került napvilágra, mint az újtestamentumi szöveg.
A szerződést egy bizonyos Aurelius Leonides egyiptomi lenkereskedő kötötte. Kutatásai során AnneMarie Luijendijk a kereskedő további tucatnyi szerződését is megtalálta, a legkorábbi dokumentum 315-ből, a legkésőbbi pedig 334-ből származik. Az amerikai professzor szerint az újtestamentumi szöveg 320-330 között íródott.
AnneMarie Luijendijk meggyőződése szerint Aurelius Leonides tehetős családból származhatott, erről tanúskodik a kereskedő sajátkezű aláírása az egyik levélen. "Modern világunkban természetesnek vesszük, hogy mindenki írástudó, ám az ókorban a lakosságnak csupán töredéke tudott írni-olvasni" - jegyezte meg AnneMarie Luijendijk. A dokumentumokból kiviláglik, hogy Aurelius Leonides tekintélyes pozíciót töltött be közösségében, ahol a kereskedői céh egyik vezetője volt. A férfi két környékbeli településen bonyolította üzleti ügyeit, s hol haszonbérleti szerződéseket kötött a len termesztésére, hol pedig lent vásárolt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- 13:37
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap