A történeti Jézus nyomában
2009. április 10. 10:10
Ki lehetett Jézus, az ember, és miben különbözik az Újszövetségben bemutatott alak a történeti valóságtól? Az évszázadok óta teológusok és történészek nemzedékeit megmozgató kérdést most egy új dokumentumfilm, és egy magyarul nemrég megjelent könyv próbálja megválaszolni.
Korábban
Források és magyarázatok
A Jézus életéről való ismereteink írott forrásait a keresztény egyházak által kanonizált négy evangélium és számos általuk nem elfogadott (apokrif) irat, valamint az i.sz. 1-2. századból származó néhány római és zsidó írásos feljegyzés (például Josephus Flaviusé) képezi - áll a Wikipédiában. Emellett számos régészeti bizonyítékkal rendelkezünk: nemrég egy különleges kupán fedezték fel Jézus nevét, Jeruzsálemben pedig állítólagos sírját is feltárták, és egy új kutatás szerint már Jézus előtt is lehetett egy szenvedő Messiás Izraelben.
A világi és egyházi történészek egy része egyetért abban, hogy a négy elfogadott evangélium alapját képező iratok Jézus életének emlékeként íródtak, ezért elfogadják, hogy Jézus életének az evangéliumokban olvasható leírása alapot nyújt a férfi életének és halálának történeti kutatásához. A történeti Jézus keresése egyébként a 18. század közepére nyúlik vissza: akkor egy Hamburgban tevékenykedő német teológus és orientalista, Hermann Samuel Reimarus próbált elsőként választ találni a kérdésre. Reimarus életében nem publikálta a kereszténységre vonatkozó radikális hipotéziseit, és „A racionális istenhívők védelmében” című munkájának egyes részei csak halála után, 1774 és 1778 között jelentek meg, amelyben a „vallásos dogmáktól megszabadított Jézust” állította az olvasók elé.
A történeti kutatások Jézus létét illetően a 19. század végén maradtak abba, amikor Albert Schweitzer 1906-ban kiadta a korábbi eredményekről szóló munkáját. Szerinte a Megváltó kutatásának az volt az általános problémája, hogy annak irányát mindig a hipotézisek felállítóinak vágyai és igényei határozták meg.
A kérdés feléledésében fontos szerepe volt a kumráni tekercsek felfedezésének: az 1947-ben megtalált szövegek az esszénus tanítások mellett nagyon sok, bibliai kérdésre választ adtak, ám talán még annál is több hasonló kérdést szültek. A történészek egy része ezek alapján ma nem vitatja, hogy létezhetett egy Jézus nevű vallásreformer vagy szabadságharcos, akit kivégeztek. Viszont úgy gondolják, hogy a szövegekben olvasható élettörténet archetipikus képekből, más korok és vallások vezetőinek mítoszaiból született meg. A történetek így kiszínezve, felnagyítva, és különleges elemekkel bővítve jelentek meg – ezen értelmezés azonban már a történetek hitelességét is kétségbe vonja.
Jézus a moziban: A passió
Vannak igencsak furcsa esetek is, így arról korábban mi is beszámoltunk, hogy Luigi Cascioli elkeseredetten szeretné bebizonyítani: a római katolikus egyház kétezer év óta félrevezeti a hívőket Jézus személyével kapcsolatban. Szerinte ugyanis az egyház Jézus alakját egy i.sz. 1. századbeli, a rómaiak ellen küzdő zsidó harcos, Gamalai János személyére építette fel. Cascioli könyvet is írt e témában Krisztus meséje címmel, amelyben leszögezi: Jézus, mint történelmi személy, nem létezett.
A probléma történetét egy nemrég magyarul is megjelent mű is bemutatja. Lena Einhorn: Mi történt a damaszkuszi úton? című könyve egy igencsak érdekes történeti nyomozást ismertet: az olvasmányos és szórakoztató könyv a Názáreti életének minden apró részletét elemezve próbál meg választ találni a kereszténység egyik rejtélyére. A különböző forráskritikai metódusokat egyesítő mű a bibliai események összehasonlító elemzése után egy sokkoló hipotézissel áll elő: a teológiai összeesküvés-elmélet egy egyszerű hasonlaton alapul, amely alapvetően felforgathatja a bibliai elemzések világát. További részleteket azonban nem érdemes elárulni – mindez úgyis csak a könyv elolvasásával válik érthetővé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan a Mary Celeste kísértethajó rejtélye
- Dél-Amerikában is fosztogatott Butch Cassidy bandája
- Máig számos rejtély övezi a sandringhami zászólalj eltűnését
- A pápai tiltás ellenére sokáig töretlen volt a szabadkőművesek népszerűsége
- Máig nem tudni, mi történt a rejtélyes módon eltűnt roanoke-i kolóniával
- Egy letűnt korszak rejtélyes mementói a Húsvét-szigeti moai szobrok
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap