Az ELTE és a '70-es évek mozija
2010. szeptember 28. 09:45
Az ELTE Történeti Szociológia Tanszéke a Neumann Nonprofit Kft-vel együttműködésben a Nemzeti Audiovizuális Archívumban (NAVA) található magyar játékfilmes gyűjteményre alapozva, "Film és társadalom a hetvenes években" címmel indított szemináriumot.
Korábban
A szeminárium keretében a hetvenes évek kiemelkedő magyar filmalkotásainak bemutatásán keresztül a magyar társadalom akkori viszonyaival, alapvető társadalmi konfliktusaival ismerkedhetnek meg a hallgatók és egyben áttekintő képet kapnak a kor tárgykultúrájáról, szórakozási szokásairól, egyedülálló anyák boldogulásának lehetőségeiről, lakáskérdés alakulásáról, politika-magánélet egymásra hatásáról, az értelmiség szerepkörének változásairól.
A játékfilmek megtekintését a Társadalomtudományi Karon létesített NAVA-pont teszi lehetővé, így mind az egyetem oktatói, mind hallgatói hozzáférhetnek a NAVA-ban található televíziós és egyéb gyűjteményekhez. A kezdeményezéssel a Neumann Nonprofit Kft. is tevékenyen részt vállal a felsőfokú oktatás területén a nemzeti audiovizuális kultúrkincs népszerűsítésében, valamint a digitális és közgyűjtemények modern adaptálási lehetőségeinek megismertetésében.
Valuch Tibor egyetemi docenst, aki az ELTE Társadalomtudományi Karának Történeti Szociológia Tanszékének oktatóját a Neumann Nonprofit Kft. munkatársa, Tajta Krisztina segíti munkájában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap