Napóleon hajtincsére bukkantak Sydneyben
2010. március 5. 15:40 MTI
Valószínűleg Bonaparte Napóleon halálos ágyán levágott hajtincsére bukkantak a sydneyi városházán azután, hogy kitakarították a 130 éves épület alagsori raktárhelyiségeit.
Korábban
A kicsi, világosbarna hajfürt éveken át pihent az impozáns homokkőépület archívumában egy levéllel együtt, de senki sem tudja, hogy mikor, miért és hogyan került oda.
Margaret Betteridge, az épületben talált érdekes leleteket bemutató kiállítás kurátora elmondta: nem biztos abban, hogy a haj a száműzött francia császáré, de a kísérőlevél erre enged következtetni. Ebben egy skót férfi, név szerint Ned Todd azt fejtegeti, hogy a hajtincset egy hölgytől kapta, akinek fivére, egy bizonyos William Crockat őrnagy jelen volt, amikor Napóleon meghalt. "Ha nem tévedek, a hölgy azt mondta, hogy fivére (Crockat őrnagy) maga vágta le a fürtöt a híres halott fejéről" - írta Todd.
Mint Betteridge hozzátette, az széles körben ismert, hogy Napóleon haját levágták a halála után, és Crockat feltűnik egy olyan festményen, amely a halál bekövetkeztét ábrázolja. Sokkal rejtélyesebb, hogyan keveredett a hajtincs Sydneybe, több mint 13 ezer kilométerre Szent Ilona szigetétől, ahol Napóleon 1821-ben meghalt 51 éves korában. "Nem tudjuk, miként került ide, de nem úgy néz ki, mintha utánzat volna" - mondta a kurátor.
Beszámolt arról is, hogy az épület kétéves felújítása során rengeteg furcsa tárgyat találtak, amelyet az alagsorban tároltak. "Az egyik terem zsúfolásig tele volt a legbizarrabb és legkülönösebb dolgokkal... Koporsódarabokkal, Napóelon hajtincsével" - sorolta.
A legértékesebb tárgy valószínűleg az a hatalmas sevres-i váza, amelyet Franciaország ajándékozott a városnak egy ott rendezett 1879-es nemzetközi kiállítás után. "A francia kormányra olyan kedvező hatást tett, ahogy Sydney intézte és igazgatta a kiállítást, hogy hálája jeléül ezzel a lélegzetelállító porcelán vázával kedveskedett a város polgármesterének és lakóinak" - mesélte a kiállítás kurátora.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap