2022. ősz: Megrázó másnapok
ITT támogathatsz bennünket

Visszaszámlálnak a kínai népköztársaság kikiáltásának évfordulójáig

2009. szeptember 29. 12:32 The Daily Telegraph, MTI

A végéhez érkeztek a csütörtöki nemzeti ünnep előkészületei Pekingben, még Mao-Cetung másfél tonnás portréját is újra cserélték a Tienanmen téren. Keddtől bezár a Tiltott város és néhány más, turisták által kedvelt nevezetesség a főváros központjában lévő Mennyei béke terének közelében - adta hírül a kínai média.

Két nappal az október elsejei nemzeti ünnep előtt már nem lesz látogatható a tér kapubástyája, és hatodikáig az országos népi gyűlés házába sem lehet majd bárkinek bemenni. A teret szerdán és csütörtökön zárják le.

A hírek szerint a kapubástya mellvédjéről - ahol 60 éve Mao Ce-tun (Mao Zedong) a Kínai Népköztársaság megalakulását bejelentette - a mostani államelnök, pártfőtitkár Hu Csin-tao (Hu Jintao) és az ország magas rangú vezetői, továbbá a legfontosabb meghívottak fogják majd végigkövetni az október elsején délelőtt 10 órakor kezdődő katonai parádét. Mao Ce-tung hatalmas Tienanmen téri portréját egyébként a napokban lecserélték. A közismert kép hossza hat méter, szélessége 4,6 méter és másfél tonnát nyom.

Csütörtökön, a délelőtti díszszemlét követően, délután és este grandiózus gálaműsorra lehet számítani annak a Csang Ji-mounak (Zhang Yimou) a rendezésében, aki a pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségét is megálmodta. A nagyszabású ünnepség nem katonai részének lebonyolításáért felelős központ parancsnoka Vang Jüe (Wang Yue) kedden beszámolt róla, hogy a díszszemlét követően 60 mozgó színpadon azonnal kezdetét veszi majd az úgynevezett polgári ünnepély és felvonulás 36 alakzattal és hat előadó együttessel, összesen mintegy százezer résztvevővel. Mindez kiegészül a Tienanmen téren 80 ezer általános és középiskolás élőképes előadásával. Az ünnepi koncertre több mint négyezer fellépővel készülnek, a kórus 2400 tagból áll.

Az ünnepség koncepciója szerint három részre osztható - tájékoztatott Vang. Ideológia, eredmények és a jövő. Már most lehet tudni: nem fog hiányozni Mao Ce-tung, Teng Hsziao-ping, Csiang Cö-min és Hu Csin-tao portréja sem, és ott lesznek a kínai ideológiai fejlődés e nevekhez köthető elméleteit idéző plakátok, transzparensek, feliratok is. Tizenkilenc mozgó színpadon adnak majd ízelítőt az új Kína eddig elért eredményeiből és további 34 képviseli majd az ország 31 tartományát, autonóm területét és önálló közigazgatási státusú térségét, valamint Hongkongot, Makaót és Tajvant. A tizenévesek a jövőt szimbolizálják majd; több mint ötezer gyerek enged majd a magasba színes léggömböket és galambok ezreit fogják felröptetni a Tienanmen tér környékén - számolt be a közelgő ünnep részleteiről kedden Vang.

Csütörtökön, a délelőtti programot követően, délután és este grandiózus gálaműsorra lehet számítani annak a Csang Ji-mounak (Zhang Yimou) a rendezésében, aki a pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségét is megálmodta. A napot Caj Kuo-csiang (Cai Guoqiang), a tűzijátékok nemzetközi hírű mestere által vezényelt, több mint félórás színes égi látványosság zárja majd. A show fénypontjaként petárdákkal festenek majd három, egyenként 90 méter hosszú és 25 méter széles képet a tér fölé. A látvány körülbelül egy percig fog tartani. A "festmények" témájáról nem árultak el részleteket, de ígérik: meg fogja lepni a közönséget.

A Tienanmen teret október másodikától vehetik majd ismét birtokukba a látogatók, akikből - helyi rendőrségi becslések szerint - tízezrekre lehet számítani. A díszszemlén felvonuló több ezer katonának, katonai járműnek és a programot színesítő 200 ezer szórakoztató fellépőnek hétezer, műholdas helymeghatározóval (GPS) felszerelt közlekedési rendőr fogja biztosítani az utat.

A biztonságra egyébként hetek óta jelentős erők felügyelnek a kínai fővárosban és környékén. A rendőrök mellett mintegy egymillió önkéntes, köztük Pekingben élő külföldiek is vigyáznak a rendre, most már határozottan intenzívebben, mint a korábbi napokban. A parancsnoki központot a Tienanmen tértől keletre alakították ki, itt a biztonsági vezérkar monitoron követheti 40 ezer videokamera élő képét. A nagyobb szállodák a pekingi belvárost és a Tienanmen teret északon szegélyező Chang'an sugárút mentén hétfőtől péntekig zárva lesznek.

A meteorológusok korábban esőt jeleztek előre október elsejére Pekingben, s mivel a helyzet a szakemberek szerint "bonyolult", s a rendezők csütörtökre napfényt szeretnének, a megoldásához minden bizonnyal igénybe veszik a kínai légierő korábban már több esetben is bizonyított tudományát. Jelentések szerint a technikai felszerelés és hozzá a személyzet készen áll az idő előtti "esőcsinálásra", a felhők elterelésére és a ködoszlatásra. A legutolsó információk arról szólnak, hogy a 18 e célra használni tervezett repülőgépből tíz már elfoglalta helyét a sanhszi (Shanxi) légibázison. Az előkészületekről szóló beszámolók megjegyzik, hogy az "időjárás-manipulációt" környezetbarát technológiával végzik majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. ősz: Megrázó másnapok
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár