Eltávolítják Sztálin óriásportréit Voronyezs főutcáiról
2009. június 24. 18:18 MTI
A szovjet diktátor születésének 130. évfordulóját óriásportrék kihelyezésével ünnepelte a dél-oroszországi Voronyezs főutcáin a helyi kommunista pártszervezet. A városi hatóságok legkésőbb vasárnapig eltávolíttatják a plakátokat.
Korábban
A szovjet szuperhatalom megalapítója egyre gyakoribb vendége a tömegmédiának, s vele a szovjet múlt újrateremtésének mozzanatai is egyre gyakrabban kerülnek be a hírekbe. A legutóbbi május elsején például kétezer pionírt avattak fel a moszkvai Vörös téren, szerdai számában a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap pedig arról számolt be, hogy tíz darab gigantikus (háromszor hat méteres) Sztálin poszter látható néhány napja Voronyezsben.
Az óriásplakátokon Sztálin a generalisszimuszi egyenruháját viseli, a háttérben vörös, sarló-kalapácsos zászlóval és a Szovjetunió elleni német támadáskor kiadott jelszóval: "A győzelem a miénk lesz". A helyi pártszervezet úgy is el tudta helyezni plakátjait, hogy több reklámcég egyértelműen elutasította a megrendelést.
Egy 2007-ben kiadott iskolai történelemkönyv Sztálint "a Szovjetunió egyik leghatékonyabb vezetőjeként" mutatta be. A könyv azért is kiváltotta történészek tiltakozását, mert igazolni próbálta a sztálini tisztogatásokat. 2008 végén az Oroszország dicsőségéről rendezett televíziós szavazáson Sztálin a 3. helyet szerezte meg Alekszandr Nyevszkij herceg, a teuton lovagok legyőzője és Pjotr Sztolipin, II. Miklós cár 1911-ben meggyilkolt reformer miniszterelnöke előtt.
A városi hatóságok - alighanem az országos figyelem hatására - úgy döntöttek, hogy legkésőbb vasárnapig eltávolíttatják a plakátokat. Felmerült az is, hogy a cégektől, amelyekhez az érintett reklámtablók tartoznak, megvonják a működési engedélyt, erről azonban még nincs végleges döntés, jogi konzultációk folynak a kérdésben. Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) - a duma második legerősebb pártja - nevében Ivan Melnyikov, a pártelnök első helyettese és egyben a duma alelnöke támogatásáról biztosította a voronyezsi kommunisták kezdeményezését és azt, hogy decemberben emlékezzenek meg a vezér születésének évfordulójáról. Mint mondta, nem érti, mi a korszerűtlen Sztálin emlékében, hiszen például a múlt század harmincas éveiben, az akkori gazdasági válságban ipari üzemeket és egész városokat építtetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap