A rendszerváltás feltárásával ismerkedett a köztársasági elnök
2009. május 7. 17:47 MTI
Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os Intézetben tett látogatást, ahol többek között a magyarországi 1989-es rendszerváltás történetének feltárásával ismerkedett csütörtökön Budapesten.
Korábban
Az államfő a megbeszélésen elmondta, hogy 1956-tal foglalkozó ünnepi beszédeinek írásához felhasználja az intézet kiadványait, egyebek mellett ezekből pontosítja az adatokat. Hangsúlyozta: "fontos a szakmai hang" ezekben a protokolláris szövegekben.
Sólyom László átadott az 1956-os Intézet igazgatójának egy Gloria Victis című 1956-os verseskötetet, amelyet a forradalom és szabadságharc tízedik évfordulójára adtak ki Münchenben. Ezen kívül megkapta az intézmény a köztársasági elnöktől a Valóság című 1956-os újság egy restaurált példányát.
Az intézmény vezetője, Rainer M. János a találkozáson kiemelte, hogy a 20. század történelmének legpozitívabb fordulata, a magyar demokratikus átalakulás lélektani fordulópontja volt 1989 eseménysorozata. Az igazgató bemutatta Sólyom Lászlónak egyebek mellett az 1956-os Intézet oral history (szóbeli visszaemlékezéseket tartalmazó) archívumát, könyvtárát, internetes fejlesztéseit. A találkozó nyilvános részén Rainer M. János elmondta: egy hónapon belül elindítják az Egy nap anatómiája című multimédia internetes tartalomszolgáltatást, amely a rendszerváltás hazai történetét dolgozza fel.
Bemutatta a tervezett tartalmat, amely egyebek mellett olyan dokumentumokat is tartalmaz, mint a Nagy Imre és társai újratemetését kezdeményező Történelmi Igazságtétel Bizottság 1988-1989-es jegyzőkönyvei és belső feljegyzései vagy a Magyar Szocialista Munkáspárt különböző testületeinek Nagy Imrével kapcsolatos jegyzőkönyv-részletei. Felkerülnek az internetre a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnökségének "az akkori eseményeket befolyásolni igyekező" jelentései és akciótervei is - közölte. Mozgóképek és hangzóanyagok mellett segédanyagként a témához kapcsolódó kronológiát, bibliográfiát és a fontosabb szereplők életrajzi adatait is közzéteszik - közölte az igazgató.
Germuska Pál, az 1956-os Intézet titkára arról beszélt, hogy az Európai Unióban felismerték a kommunizmus objektív, történészi feltárásának szükségességét, ezért hozott az Európai Parlament egy hónapja állásfoglalást "az európai lelkiismeretről és a totalitarizmusról". Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki - és mint mondta, ezért említik meg ezt az államfőnek is -, hogy az Országgyűlés nem foglalkozott ennek jelentőségével. Reménykeltőnek nevezte ugyanakkor, hogy ez az állásfoglalás felszólította a tagállamokat: hozzák létre a totalitárius rendszerek áldozatainak európai dokumentációs központját és emlékművét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap