Őskori vadászokról tanúskodik egy amerikai mamutcsontváz
2008. július 10. 14:04
Először láthatta a nagyközönség a Milwaukee-ban azt a 14500 éves mamutcsontvázat, amely Közép-nyugat egykori vadászairól árul el adatokat.
Korábban
Mint Carter Lupton, a múzeumi programokért felelős alelnök kifejtette, az eddigi ismeretek szerint az úgynevezett Clovis-kultúra (az új-mexikói Clovis mellett talált leletek alapján) képviselői 13 ezer évvel ezelőtt jelentek meg a térségben. "A hentesnyomok viszont egyértelműen emberi tevékenységre utalnak. Ez pedig azt jelenti, hogy Wisconsin területén már 14 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek" - magyarázta Carter Lupton.
Ezt támasztja alá a térségben fellelt két másik mamutcsontváz is, amelyen hasonló barázdák figyelhetők meg. Egyes tudósok ugyan azt feltételezik, hogy a mamutok a jégkorszak alatt fagytak meg, s húsuk ezer éven át megőrződött a jégben, majd eleségül szolgált az őskori embernek. Ennek azonban ellentmond a szibériai mamutok esete, amelyek ugyan épségben kerültek elő, az izomzatukban azonban olyan vegyi folyamatok zajlottak le, amelyek következtében húsuk feketévé és keménnyé, azaz szemmel láthatóan ehetetlenné vált.
"Ennek folytán az őskori embernek semmi oka sem volt arra, hogy falatozzon az ilyen mamutok húsából" - vélekedett David Overstreet antropológus, aki annak idején részt vett a Hebior-mamut maradványainak kiásásában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![kommunizmus](/ih0Ax/label/.cut-640x400/9.jpg)
kommunizmus
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Nem enyhítettek a munkások terhein, felkelés tört ki az NDK-ban
- A helybéli kommunisták nem támogatták Che Guevara szocialista forradalmát
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- A kor legnagyobb színészeivel dolgozott együtt Máriássy Félix
- Felesége volt állandó alkotótársa a groteszk humorú filmjeiről ismert Böszörményi Gézának
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)