50 éve végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt és társait

Ötven éve, 1958. június 16-án került sor Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és vádlott-társainak kivégzésére.

Forradalomtól a rehabilitációig

Nagy Imre, aki 1956. október 24. és november 4. között állt a kormány élén, egyfelől igyekezett a felkelők célkitűzéseit elfogadtatni a kommunista párt vezetésével, de igyekezett mérsékelni is az általa túlzónak tartott követeléseket. Fellépett a szovjet csapatok távozásáért, deklarálta a többpártrendszer bevezetését, majd november 1-jén Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és az ország semlegességét.

November 4-én hajnalban drámai rádióbeszédben jelentette be a szovjet inváziót, majd több társával a jugoszláv követségen kért menedékjogot. November 22-én Kádár János menlevelével elhagyták a követséget, de ezután a szovjetek őrizetbe vették őket, majd a romániai Snagovban `házi őrizetbe`, fogságba kerültek. A tisztségéről lemondani nem hajlandó Nagy Imre nem egyezkedett az új rendszerrel.

1957 áprilisában hozták Budapestre, ahol 1958. február 6-án, a nyilvánosság teljes kizárásával bíróság elé állították. A vádlottakkal - Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós - szemben a vádpontok a következők voltak: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, hazaárulás, a szocialista államrenddel szembeni fellépés, ellenséges politikai csoportosulás létrehozása. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de ezt a bíró, Vida Ferenc elutasította.

A minden együttműködést megtagadó, nyílt tárgyalást követelő Szilágyi József ügyét elkülönítették és 1958. április 22-én halálra ítélték, két nappal később kivégezték. Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere a börtönben éhségsztrájkba kezdett és 1957 végén máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

Ötvenkét óra az ötvenedik évfordulón

Hétfőtől vasárnapig játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. Hétfőn délelőtt Nagy Imre 1958. február 5-én, a korábbi, ám félbemaradt tárgyaláson tett vallomását játszották le, amit jegyzőkönyvből olvasott fel a tárgyalás jegyzője. A hangfelvételen jól hallható, hogy Nagy Imre néhányszor kiigazítást kért, mert nem volt precíz korábbi vallomásának rögzítése. Délután kihallgatták Nagy Imrét, amelyen egyebek mellett kivizsgálták Nagy Imrének az ellenzéki Petőfi Körrel és írókkal kialakított kapcsolatát, az október 28-i memorandumát, amely először ismerte el az eseményeket nemzeti felkelésnek, valamint a koalíciós kormány megalakulását 1956. november első napjaiban. Gimes Miklós újságíró szenvedélyektől sem mentes tárgyalásával folytatódott kedden a Nagy Imre-per, amikor szintén kihallgatták Nagy Imre 1956-os miniszterelnököt, aki az október 30-i Köztársaság téri események megítélése miatt éles szóváltásba keveredett Vida Ferenccel, a népbírósági tanács elnökével, mondván, hogy nem állt elegendő katona a rendelkezésükre, hogy megvédjék a budapesti pártbizottság épületét. Súlyosan esett a latba a vád szerint Gimes Miklósnak a forradalom leverése utáni tevékenysége, amikor az illegális Október Huszonharmadika című lapot szerkesztette. Ezzel kapcsolatban a bíró kirohanást intézett Gimes felé, mert "útszéli hangnemben rágalmazta a Kádár-kormányt". Gimes Miklós védekezésében elmondta, hogy lapjában felhívta a figyelmet az ellenforradalmi erők előretörésének veszélyére, valamint azt, hogy az illegális röplapterjesztésben nem vett részt. Arra is kitért, hogy október 25-én a budapesti Kossuth téri lövöldözésről nem adtak hírt a Szabad Népnél, mert nem volt a helyszínen tudósítójuk. Ugyanezen a napon Kopácsi Sándor budapesti rendőrfőkapitány, később a nemzetőrség helyettes vezetője a tárgyalások során többször ellenforradalmároknak nevezett egyes felkelő csoportokat, ami miatt komoly vitába került Nagy Imrével a szembesítéskor. Maléter Pál volt honvédelmi miniszterrel szemben kedden a felvétel szerint az a vád fogalmazódott meg, hogy együttműködött a felkelőkkel, és aktívan közreműködött a Köztársaság téri pártház október 30-ai ostromában. Szerdától péntekig tartott a tanúkihallgatások sora. Az első napon többek között Márkus István szociológust idézték be, aki elmondta, hogy az október 30-ai, a katonai diktatúra bevezetéséről szóló kiáltványt Nagy Imre is aláírta. Később a volt miniszterelnök tiltakozására megváltoztatta véleményét: kétféle kiáltvány volt, amelyből tudomása szerint az elsőt Nagy Imre elutasította, a másodikról pedig azt hallotta, hogy azt aláírta. A vád tanúi sorában szerdán megszólalt még többek között Regéczy-Nagy László, aki a forradalom idején az angol követség sofőrje volt, és arról számolt be, hogy Nagy Imre háromszáz oldalas tanulmánya hogyan került nyugatra. Beidézték ezen kívül Tánczos Gábort, a Petőfi Kör titkárát, Fazekas György és Bohó Róbert újságírókat, valamint Pártay Tivadar kisgazda politikust. Csütörtökön került sor a hangfelvétel szerint a per katonai vonatkozásának tisztázására, akkor a Maléter Pállal és Kopácsi Sándorral kapcsolatban állókat hallgatták ki. A hangfelvétel szerint tizenegy tanút hallgattak ki gyors ütemben a szocialista államrend megdöntését célzó szervezkedés vezetése vádjának alátámasztására. Váradi Gyula vezérőrnagy - aki a Honvédelmi Minisztériumot képviselte a felkelőkkel folytatott tárgyaláson - Maléter Pált az 1956. október 29-ről 30-ra virradó éjszaka lezajlott találkozásuk alapján már a Kilián-laktanyai felkelő csapatok vezetőjének mondta. Uszta Gyula katonatiszt pedig azt a rágalmat volt hivatva igazolni, hogy Maléter vezényelt ki a budapesti pártszékház ostromához páncélosokat. A vád legerősebbnek szánt tanúja, Szántó Zoltán pénteken került sorra, aki a jugoszláv nagykövetségen történtekről elmondta, hogy ott optimista hangulat alakult ki: úgy vélekedtek, hogy "az újabb Nagy Imre-kormány már nincs messze". Vallomása szerint durva, szocializmus- és Szovjetunió-ellenes jelszavakat hangoztattak Nagy Imre környezetében. A tanú arról is beszélt a felvételen, hogy "a felkelés egyáltalán nem volt olyan spontán, mint amilyennek sokan ezt fel akarták tüntetni".A népbírósági tanács elnöke, Vida Ferenc ezután két perc alatt lesöpörte az asztalról Nagy Imre és társai kérelmeit, indítványait, amelyekkel a védelmet meg lehetett volna alapozni. Szombaton következtek a vádlottak hivatalból kirendelt ügyvédeinek beszédei - akik közül Nagy Imre védője, Bárd Imre mondta a legvehemensebb beszédet -, ám véleményüket a bíróság nem vette figyelembe. Az utolsó szó jogán mondott beszédükben a vádlottak többsége a csaknem másfél éves pszichikai nyomás miatt megtört, csak Nagy Imre és Maléter Pál tartotta magát, bár utóbbi is sok "hibát" elismert. A per utolsó napján, vasárnap került sor az ítélet kihirdetésére és indoklására. A halálraítéltek közül Nagy Imre nem kért kegyelmet, hanem jelképesen a magyar néphez és a nemzetközi munkásosztályhoz fellebbezett. Gimes Miklós és Maléter Pál pedig hiába kért kegyelmet. A halálos ítéleteket 1958. június 16-án hajnali öt óra után néhány perccel végrehajtották.

A többi vádlott pere június 9-én folytatódott. Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Donáth Ferencet, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának volt tagját 12 évi börtönre, Gimes Miklós újságírót halálra, Tildy Zoltán volt köztársasági elnököt, a Nagy Imre kormány államminiszterét 6 évi börtönre, Maléter Pál honvédelmi minisztert halálra, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes parancsnokát életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst, a kormány sajtófőnökét 5 évi börtönre ítélték.

Másnap hajnalban a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst, a holttesteket előbb a börtön udvarán földelték el, majd 1961-ben az Új Köztemető 301-es parcellájának egyik jeltelen sírjába temették, a nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.

A holttestek kihantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg, Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás jelképes eseménye lett. Nagy Imrét, Gimest, Losonczyt, Malétert és Szilágyit 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól.

Az utolsó szó jogán

Lejátszották a Nagy Imre-perben éppen ötven éve hozott ítéletek hangfelvételét; vasárnap Budapesten, a zsúfolásig telt Centrális Galériában az volt hallható, amint Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélték.

A per többi vádlottját, Kopácsi Sándort, a nemzetőrség helyettes vezetőjét életfogytiglani, Donáth Ferenc szocialista politikust 12 évi, Jánosi Ferencet, Nagy Imre vejét 8 évi, Tildy Zoltánt, Nagy Imre államminiszterét 6 évi, Vásárhelyi Miklóst, Nagy Imre sajtófőnökét 5 évi börtönbüntetésre ítélték. A népbírósági tanács vagyonvesztésre is ítélte a vádlottakat, és az életben maradókat nyolc-tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Vida Ferenc, a tanács elnöke a hangfelvételek tanúsága szerint azt hangsúlyozta, hogy a vádlottak mindegyikét, igaz különböző mértékben, de bűnösnek találta a népi demokrácia megdöntését célzó szervezkedés vezetésében vagy a szervezkedésben való részvételben, illetve összeesküvésben, Maléter Pállal szemben pedig ezen kívül szerinte a kémkedés és a zendülés vádja is bebizonyosodott.

Vida Ferenc

Az ítélet indoklásában a bíró felhozta, hogy Nagy Imre már 1955 végén megkezdte az államellenes összeesküvését, körülötte jelentékeny pártellenzéki és értelmiségi csoport alakult ki, amely a szocializmus felszámolását tűzte ki célul. Ugyanígy bebizonyítottnak mondta az ítélet a hangfelvétel szerint Nagy Imre befolyásának növekedését a Petőfi Körben és az Írószövetségben, valamint megállapította, hogy "jobboldali, elhajló nézeteit az Öt alapelv című programban tette közzé".

Ezzel a ténykedésével Nagy Imre utat nyitott a sovinizmusnak és a demagógiának, amellyel "a tényleges hibákat felnagyították" - hangzott el ötven évvel ezelőtt - és ez az akció aztán 1956 nyarán és őszén felerősödött. A "szervezett, zárt csoporttól" Nagy Imre elvárta, hogy utasításait konspiratív módon hajtsák végre - mondta a bíró, aki külön megemlítette a jugoszláv nagykövetséggel kialakított szoros kapcsolatot, amelyet a vád tanúi szerinte alátámasztottak.

szólj hozzá: Ítélet Nagy Imréék perében

Vida szerint 1956. október 23-án kihasználta a Nagy Imre-kör a forradalom adta lehetőségeket, és átvette a hatalmat, ezután október 28-án pedig ráerőltette akaratát a pártvezetésre, amely forradalomnak és szabadságharcnak nyilvánította az eseményeket. Az ítélet azt is a szemére vetette a Nagy Imre-körnek, hogy a nemzetőrségbe október 30-tól felkelőket soroztak javarészt, majd mintegy háromezer embert letartóztattak. Nagy Imre súlyos bűne volt továbbá - állította a bíróság -, hogy november 4-én a szovjetek elleni harcra buzdított.

Maléter Pállal szemben kimondta az ítélet indoklása, hogy már október 28. előtt átállt a felkelőkhöz, és köze volt a Köztársaság téri pártszékház ostromához. Bűne volt továbbá az ítélet szerint, hogy a Budapestre vezető utakat elzárta a szovjet katonák előtt. Gimes Miklóssal szemben azt hozta fel az ítélet indoklása a felvétel tanúsága szerint, hogy az "ellenforradalom" leverése után az illegális Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom élére állt, valamint szerkesztette az Október huszonharmadika című, a Kádár-rendszerrel szembehelyezkedő lapot. A bírói ítélet az enyhítő körülmények figyelembe vétele ellenére is csak halálbüntetés kiszabása lehet - mondta a bíró.

Nagy Imre az utolsó szó jogán azt mondta: "A halálos ítéletet a magam részéről igazságtalannak tartom (...), elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom az (...), hogy a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály felment a súlyos vádak alól, amelyekért nekem életemet kell áldoznom. Úgy érzem, eljön majd az idő, amikor igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben. Kegyelmet nem kérek. Úgy érzem súlyos tévedés, bírói tévedés áldozata vagyok." Maléter Pál és Gimes Miklós kegyelmet kért.

A hangfelvétel lejátszása után Gálffi László színművész felolvasta az 1958. június 16-án éjfélkor a Kossuth Rádión leadott közleményt a bírói ítéletről, amely egyúttal azt is tartalmazta, hogy az ítéletet végrehajtották. A vasárnap záróprogramon megjelent többek között Mécs Imre egykori 1956-os halálra ítélt és Rácz Sándor, a Budapesti Munkástanácsok 1956-os elnöke.

Moszkva rendelt, Kádár végrehajtott

A Nagy Imre és társai ellen folytatott koncepciós pert a Szovjetunió vezetője, Nyikita Hruscsov kérte a kádári vezetéstől - mondta Mink András történész, aki a per teljes hanganyaga e heti, vasárnap este záruló lejátszásának szervezője volt.

A per a nemzetközi viszonyok függvénye volt, leginkább a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolata miatt, hiszen az ügynek volt jugoszláv szála is. A per akkor haladt előre, ha a két állam között nézeteltérés támadt, amikor pedig enyhülés következett be, akkor elakadtak a kihallgatások. Mink András szerint a tárgyalás forgatókönyvében meghatározó szerepe nem lehetett Kádár Jánosnak, igaz 1958 derekán igyekezett kihasználni a két ország közötti "mosolyszünetet", így kaphatott felhatalmazást a per befejezésére.

Hogy egyáltalán lesz per, az 1957 márciusában dőlt el, amikor Moszkvában szovjet-magyar csúcstalálkozóra került sor. Ennek következtében 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak - mondta a történész.


szólj hozzá: Mink András "A PER"-ről

Mink András beszélt arról, hogy a börtönben a vádlottakat szigorúan elkülönítették egymástól. Fűtetlen magánzárkákban laktak, még a napi egyszeri sétát is megtagadták tőlük, betegségükre pedig nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Fizikai fenyítést azonban nem alkalmaztak velük szemben.

A per koncepciója az volt, hogy a Nagy Imre-csoport már 1955-től készült megdönteni a szocializmust Magyarországon. Ennek érdekében tárgyaltak nyugati országok diplomatáival, valamint fegyveres szervezkedést és zendülést készítettek elő a pártállammal szemben. A pert előkészítendő, a fenti vádak bevallatása érdekében folyamatosan kihallgatták őket Rajnai Sándor vezetésével. Végül összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. Ebben a névsorban még Donáth Ferenc is a halálra ítélendők között szerepelt, a változásra egyelőre nincs magyarázat - folytatta a történész.

Megemlítette, hogy Maléter Pál volt honvédelmi minisztert külön katonai perben szándékoztak elítélni, végül úgy döntöttek, hogy ő is a Nagy Imre-perben lesz halálra ítélve, annak ellenére, hogy nem volt különösen szoros kapcsolata a miniszterelnökkel. Maléter Pál azonban ugyanakkor a per során is mindvégig bízott abban, hogy méltányos ítéletet hoznak ellene.

A per 1958 február 5-én megkezdődött, akkor Radó Zoltán volt a népbírósági tanács elnöke; ő némileg megengedte az érdemi védekezést is. Ezt a belügyi alkalmazottak fel is rótták neki, majd a pert - pótnyomozásra (ami soha nem történt meg) hivatkozva - szovjet nyomásra félbeszakították. Hruscsov átmeneti enyhülési politikáját ugyanis megkérdőjelezte volna egy halálos ítéletekkel terhelt koncepciós per. A júniusi folytatást éppen az indokolta Kádárék szemszögéből, hogy megint megromlott a jugoszláv-szovjet viszony - magyarázta Mink András.

Az 1958. június 9-15. között lezajlott zárt és gyorsított bírósági eljárás során Nagy Imrét és társait a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel, illetve szervezkedés vezetésével, a volt miniszterelnököt ezenkívül hazaárulással, Malétert pedig zendüléssel is vádolták. A vádak alapján lehetett tudni, hogy Nagy Imrére halálos ítélet várt, de Maléter Pál és Gimes Miklós újságíró ugyancsak erre számíthatott. A per koncepciós jellegét az is alátámasztja, hogy a volt kormányfő kettejük közül egyikkel sem volt közelebbi kapcsolatban - mutatott rá a történész.

A per alatti törvénytelenségek közül Mink András kiemelte azt, hogy a vádlottak a vizsgálati szakaszban nem konzultálhattak ügyvédjeikkel, akiknek pár nap alatt kellett elolvasniuk a több ezer oldalas peranyagot. Törvénytelenség volt ezen kívül az, hogy nem elölről kezdték a tárgyalást, hanem a februári mintegy folytatásaként, valamint a zárt tárgyalás is sértette a vádlottak jogait.

Az sem volt jogszerű, hogy a vádlottak nem hallhatták egymás vallomásait, egyedül Nagy Imre - akivel a tárgyalás kezdődött - hallhatta összes társa megnyilvánulásait. Ugyanígy a törvénytelenség kategóriájába tartozott, hogy a pénteki tárgyalási napon elutasította a bíró a vádlottak bizonyítási indítványait, valamint az, hogy tanúkat csak a vád hozhatott a perbe. Különösen figyeltek arra, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről ne essék szó, mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt - fejtette ki.

A perben azért hozhattak ilyen szigorú ítéleteket, mert a Kádár-rendszer konszolidációja megindult - folytatta Mink András -, ugyanakkor az már korántsem biztos szerinte, hogy a szovjet pártvezetés is ennyire véres leszámolást akart volna 1958-ban.

(Múlt-kor/MTI)