Iránba vitték a Kurdisztánból elrabolt magyar földmérőket
2007. november 15. 14:00
Egy 25 évvel ezelőtt történt eset különösen aktuális felhanggal bír az aktuálpolitikai események tükrében: 1982. június 17-én két magyar földmérőt raboltak el Irak kurdok által lakott területén. Azt hihetnénk, hogy a magyar sajtó kiemelt hírként számolt be Kurdisztánban történtekről, és aggódva figyelte a két elrabolt sorsát, ám nem így történt - írta Orbán-Schwarzkopf Balázs a Betekintő legújabb számában.
Korábban
Kurd törekvések a Közel-Keleten
A második világháború utáni korszak egyik leghosszabb és legtöbb áldozatot követelő helyi háborúja 1980 szeptemberében indult meg. 1982 közepére már rengeteg iraki családban volt - a harcok következtében - elhunyt, megsebesült vagy eltűnt hozzátartozó. Az iraki boltokban a korábbi bőséges áruválaszték helyett egyre kisebb lett a kínálat. Az iraki légierő támadásával kezdődő konfliktus 8 éve alatt azonban - azzal párhuzamosan - egy másik háború is folyt a térségben.
Az Irak északi részén élő kurdok többsége nem tartozott az iraki rezsim hívei közé. A kurdok lélekszámára vonatkozóan nincsenek pontos adataink. Egyes becslések alapján 13 millióan vannak, a többség szerint 25-30 millióan míg mások 40 millióra teszik az Irakban, Iránban, Törökországban, Szíriában, Örményországban, Németországban és a világ más részein szétszórtan élő kurd közösségeket. Az előbb felsorolt első négy országban létszámukat országonként 7-20% körülire gondolják.
Irán egyébként is nehéz helyzetbe került, mert a térség nagyhatalmai közül mindegyik tartott a megerősödésétől. Különösen attól féltek, hogy az Iszlám Forradalom az iraki olajkutak bevételeiből finanszírozza továbbterjedését. Irán a szélesebb nemzetközi kitekintésben sem számíthatott jelentősebb támogatásra. A forradalom nem sokkal korábban az Amerikai Egyesült Államok támogatást élvező sah rendszerét döntötte meg, míg a Szovjetunió számára az iszlám vallási fundamentalizmus jelenthetett komoly veszélyeket. Perzsia tulajdonképpen - földrajzi és gazdasági helyzeténél fogva - a nagyhatalmak egyik ütközőzónájába került, ezért az új iráni vezetés hevesen ellenállt az amerikai és az orosz befolyási törekvéseknek.
Az önálló kurd állam létrejöttéért évek óta elkeseredetten harcoló fegyveres csoportjaik állandó veszélyt jelentettek az ott dolgozó idegenek számára is. Különösen veszélyes körzet volt a Kirkuk és Moszul iraki városok között körülbelül félúton található, az előbb említett településektől eltérően, döntő többségében kurdok lakta Erbil (más jelölések szerint Irbil vagy Arbil) és körzete. Az Irakban dolgozó külföldiek munkakörülményei 1982 nyarára fokozatosan leromlottak.
Északon főleg az egyre gyakoribb emberrablások, délen a front közelsége okozták a legtöbb problémát. 1982 tavaszán az iráni hadsereg visszafoglalta délen, a határ mentén található Khorramshahr települést és az offenzívával szinte egyidejűleg támadás érte a dél-iraki Bászra városát is. A nehézségekre vonatkozóan a magyar hatóságok - közvetve hivatalos úton, részben az ott dolgozók jelzéseiből - még időben tájékoztatást kaptak, nem tették meg a szükséges lépéseket. Így nem az lett a kérdés: történik-e valami, hanem az, hogy mikor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap