A vörösterror 133 napja

Az Lándorfejírvár elveszésének oka e vót, és így esött

2001. szeptember 15. 22:54 Zay Ferenc

A kézirat első közrebocsájtótja vetette fel azt a lehetőséget, hogy e munkát az a Zay Ferenc (1505-1570) írhatta, aki jeles végvidéki huszárkapitányként, naszádos főkapitányként s végül felső-magyarországi generálisként - mindeközben pedig diplomataként - olyannyira hűségesen szolgálta Ferdinánd király ügyét.

A `Lándofejírvár` politikai tendenciája jól értelmezhető Zay életútjából. Zay a gyakori és gyors pártváltoztatások korszakában mindvégig kitartott Ferdinánd pártján - a hírek szerint II. Lajos özvegyének, Habsburg Máriának kedvencei közé tartozott. Ez utóbbiért Szapolyai már 1526-ban elkobozta és másnak adományozta Zay birtokait. A szerző a Nándorfehérvár bukásának elbeszélését igyekezett felhasználni saját kora hibáinak ostorozására. A szöveget Az Lándorfejírvár elveszésének oka e vót, és így esött című könyvből vettük át. Sajtó alá rendezte Kovács István, az utószót Szakály Ferenc írta, Magyar Helikon 1980.

Császár, ki a várat es csak alig várja vót, hogy kezéhoz kelhetne, az ő népének es szánja vót olyan nagy veszedelmét, a sok emberhalálnak véget akart vóna vetni, a Morgay szavára kinyen rejáhajol, és azon elébbi főtöröket mellé adván és sok erős fogadásokat nekik tevén, elbocsátja őket. Kik a várhoz jutván és hitöt kérvén, a törésen a vár piacára mennek bé, és amint annakelőtte, azonképpen kezdik mind Oláh Balázst s mind a több főnépet inteni a vármegadásra. Sokat es fogadván, sokkal es ijesztvén, mondván nekik: Látjátok immár, hogy tovább nem tarthatjátok, többire mind elöltenek bennetök. Kivel tartjátok meg? Nem látjok-e mi magunk es jól? Ne veszessétök el magatokat, vagy immár ami kevesen megmaradtatok, adjátok meg immár ez palotát és e két tornyot a hatalmas császárnak, ne rontassátok el vagy e két tornyot magatokkal egyetömbe! A császár azon meg eskött, hogy békével kibocsáttat mindnyájatokat, valahová akartok menni, megajándékozva. Mi könyergöttünk érettetök a hatalmas császárnak, és úgy kegyelmezött meg a hatalmas császár; mert ha meg nem adjátok, esköszönk erre, hogy hónap sem ti, sem e két torony nem leszen, mind tiveletök egyetömbe mindkettőt tőből a hatalmas császár kitöreti. Nem jobb-e, hogy még éljetök, és továbbá es a ti uratoknak szolgáljatok ? Ezt hallván, kik Oláh Balázzsal valának, kiknek immár minden reménységök mindön ótalomtúl elkölt vót, sem néphoz való bizodalmok nem vót, mert annak a dereka és a java immár mind elveszött vót, sem a vár erősségébe, kit immár mindönfelől elrontottak vót, sem élésökbe, ki immár minden rendbeli, mind ennivaló s mind innyavaló teljességgel elfogyott vót, sem porokba, ki az es teljességgel elfogyott vót, sem az ő magok erejibe, kik immár mindönöstől elfáradtak vót, és többire el es sebösödtek vót. Az emböri természetből kívánván az tovább való életöt, Oláh Balázst inteni és kérni kezdik, hogy állana hozzá a császár akaratjához, látná, hogy nem képös vóna sem megmaradhatnik, sem kedig a házat megtarthatnik, holott mindönből kifogytak vóna, és megfosztattak vóna, mert látná azt es, hogy mind el es sebösödtek, el es fáradtak vóna, ha akarnák, sem víhatnának. Mondják, hogy Oláh Balázs (amint nagyszívő ember es vót) azonképpen az utolsó szökségben es és igybe tekéletös vót, a vele valóknak azt mondotta vót: Ne, atyémfiai, vitézök, ha ekkédig tisztösségönkre míveltö[n]k mindent, mast es e végezetit végezzök tisztösségönkre el! Nem jobb-e nekönk immár ett tisztösségönkre meghalnunk, hogynem szégyenönkre ott kinn élnönk, holott még a gyermök es ujjal mutasson bennönk, és azt mondják: Amhol az árulók, akik a jó Fejérvárat török császárnak megadták. Nem minden ember érti az mi szökségönket, hogy így vagyunk. Nem azt fogják mondani, hogy szökség miá adtuk meg a várat, hanem az mi embörtelenségönk miá. Azért, atyémfiai, ne adjuk meg, hanem haljunk meg ett mindnyájan együtt meg. Ím, én sebös vagyok, de hónap, ha akarjátok, jertök utánam, össönk ki rejájok, és még csak egy fennáll bennönk, mindaddig vívjunk velök. De a több vele valónak az ő tanácsa és szándéka nem tetszött, azon előbbi megadásra kezdik szorgalmaztatni. Ki midőn látta vóna, hogy az ő szava semmit nem fogna, és a vóna akaratjok mindnyájoknak, hogy megadnák a várat, mond Morgaynak és a töroknek - a torony ablakárúl szólván velök, ezt mondta vót: Ha a császár fogadása erős vóna, és őnekik császár erős hitlevelet adna, aminémőt ők kívánnának, hát megadnák a házat, és fogadná az ő császári beszédére és hitire és mind a passákéra és mindön rendbeli népének hitére, hogy őket mindnyájokat, kicsinyt-nagyot békével kieresztené, és békével ki hagyná mennik Magyarországba, és sem marhájokba, sem szömélyökbe meg nem bántatná, és mezőn való hadakozó fegyverekkel, szablyájokkal, pajzsokkal, sisakokkal és páncélokkal el hagyná mennik, és amég a török közől kitisztulnának, az ő népével elkésértetní őket. Ha ezökbe mindönekbe erősen megbizonyosodnának császár levele által, hát elyen ok alatt a házat megadnák. Ha kedig elyen fogadás nem lenne, hát készek vónának mindegyig benne meghalni és kezökön veszteni inkább, hogynem ott barom módra magokat levágatni. Ezzel e válasszal Morgay az főtörökkel egyetömbe császárhoz mennek nagy hamarsággal, és császárnak megbeszélik az ő kévánságokat, minémő okokkal akarnák a házat megadni, azonkível inkább meg akarnának benne halni, hogynem megadni. Császár a választ örömest hallja, ki csak alig várja vót, hogy a ház kezéhoz kelhetne, és a nagy sok emberhalálba vég lenne. Mindenhoz kész leszön, és mindent megígír mívelnik. És Morgayt nagy hamarsággal esmeg hozzájok köldi, megizeni nekiek, hogy mindent megmívelne; és reggelre ők es készek lennének a házat megadni. Császár es a levelet nekik megadná. Hótá kelvére jó reggel a levéllel a várhoz mennek, és megkiátják nekiek, hogy a császár fogadáslevele ott vóna. Oláh Balázs a választ teszi nekiek, hogy jó az es, hogy a levél ott vagyon, de ő még annál es jobban meg akarna a császár fogadásába bizonyosodni, mert nem tudná azt, hogy ha a levelet császár adta-í, vagy valaki császár hírinél köl adta vóna a levelet; hanem hogy ő két embörét bocsátaná császárhoz, kik ő magával szólanának, és az ő maga szavábúl lennének bizonyosok, és adná azok kezébe a császár levelét. Kik örömest lesznek azon, hogy kiköldje két emberét velök császárhoz. Kiket midőn elbocsátott vóna császárhoz, nemcsak a fogadást mívelte meg, mindent, amit kívántak, de még meg es ajándékozta mindkettőt két aranyas bársonnyal, és a fogadáslevelet es kezökbe adják. Kik midőn császártúl megtértek vóna, megbeszélik a császár fogadását, és biztatják mind Oláh Balázst s mind a többit a császár fogadásárúl. Kik a császár fogadásának hivín a várbúl kikészölnek, és a jó végvárat császárnak megadják, amely nap császár hadával alája jütt vót, negyennegyednapra, hogy kedig töretni kezdte vót, harmicnyócadnapra. Kiket midőn császár eleibe vittek vóna, nem vótak többen fegyverfogható embörek asszonyállatoknál köl és gyermöknél köl hetvenkettőnél, azok es nagyobb részére mind sebösök. Kiknek császár a fejit-fejit Oláh Balázzsal egyetömbe megajándékozza, Oláh Balázsnak egy igön kazdag aranyas bársonyt adat, a több főlegénynek egy-egy alávaló bársonyt, akit kenderbársonynak szoktak hívnya, mindennek egyet-egyet adat; és az szenderei szancsák kezében adatja őket, hogy ő viselné gondjokat aznap étellel-itallal, és másodnapra vinní által őket a Száván, és adná az bosznai bég, Bali bég kezébe, ki őket a táborbúl kikésérné, és békével kieresztené, addig kedig késértenék meg mindöniket, főképpen Oláh Balázst, hogy ha meg akarna császárnál maradni és törökkí lenni, vagy ő, vagy a többi valamely császár mind úrrá tenní őket, főképpen Oláh Balázst. Ha kedig nem akarnának ott megmaradnik, hogy eleresztenék őket. Kiket midőn odavitt vóna az ő sátorához az szenderei szancsák, vót ott a szenderei bég háta megött egy fővajdája a bégnek, Oláh Balázsnak hitös atyafia, ki Oláh Balázst egynéhány főlegénnyel az ő sátrához viszi, a több népet egy sátorba szállítják le. És Oláh Balázst az vajda jóltartja, sebét békötteti, és nagy sok ígyéretökkel és kérésökkel fogja fogdosni, hogy köztök megmaradna, és lenne törekkí, a többet es azonképpen, kiket császár mind fejenként úrrá tenní. Kinek Oláh Balázs a választ tötte vót: Hallod-e, atyémfia, azt én soha nem mívelöm, hogy ha immár tisztösségömet elvesztöttem, hogy a várat elevenségömbe megadtam, kibe énnekem meg kellött vóna halnom és úgy megadnom, kire kész es valék, ha a több jámbor akarja vala, hogy lelkömet es elveszessem. A több főlegény es azonképpen, mindenik választ teszön, hogy egy sem akarna köztök megmaradni. Mond Oláh Balázsnak esmeg az atyafia: Ha immár ett meg nem maradsz köztönk, havá mégy? Tégöd mind a király s mind az urak megöletnek, de jobb vóna, hogy ett maradnál, ett senki nem bántana, ottan ne lennél törökké. Arra Oláh Balázs a választ tötte vót: Inkább akarom, hogy ott öljenek meg az én népem közett, hogynem én soha töröket szolgáljak. Azt tudom én es, hogy nincsen neköm hová mennöm, mert soholt énneköm tisztösségöm nem leszön, hanem egy végvárba, valahol bészorulok, és amég élök, tiellenötök, a török ellen hadakozom mindaddig, mégnem megöletöm magatnat, és e mastani kisebbségömet halálommal akarom elfödöznöm. Kire a vajda azt felelte vót: Lám, még sem elégödtél meg a törökök veszedelmével, méges tübbet akarsz-í bennök elveszteni? Ezt ez szót, akit Oláh Balázs mondott vót, mind a vajda s mind az egyéb törökök igön nehezön hallották vót Oláh Balázstú1. Másnapra kelve jó reggel az szenderei bég őket.az Száván a hídon általkéséré, az bosznai Bali bég kezébe iktatja őket, hogy Ő a táborbúl, amint császár meghatta vót, kikésértesse és elbocsássa. Mondják, hogy Bali bégnek megbeszélötték vót az estennen való szavát Oláh Balázsnak, kit mondott vót, hogy törökön akar meghalni; azt mondják, hogy mondotta vót, hogy kár vóna ez ebeknek ennét kimennik, hogy még ennél nagyobb kárt tegyenek a császár népébe, amennyit ekkédig míveltek. Törököket ád melléjük képmutalásképpen, hogy kik őket a táborbúl kikésérnék. Másfelől meghagyja, hogy mihelyt a táborbúl kijutnak, mindegyig levágják őket. Kiindulnak velök, kik nyevolyások mindnyájan gyalog vótak. Hanem csak ő magának Oláh Balázsnak vót egy paripája, kin ki akart menni, kit a hitös atyafia adott vót neki. Ki az paripán ölvén a császár levelét kezébe tartja vót nagyobb bizonyságért. Kiknek mennyit használt legyen az császár fogadása, hiti, levele, pecséti és mind a passákí, azután, hogy a táborbúl kiindultak velek, két órát nem ért, megesmerték, kiknek a császár oly erős fogadást mívelt vót, és annak bizonyságára nekik nagy hitlevelet adott vót pecsétével egyetömbe, esköén az élő Istenre és az ő prófétájára és az ő szentökére, mindnyájokra és az ő megholt ösei és atyja lelkére, az ő buzlomán hitire és mind az passákéra és minden rendbeli népének hitére és az ő császári beszédére, hogy őket mindnyájokat, akik nála meg nem akarnának maradni, békével és tisztösséggel mind marhájokkal, fejükkel egyetömbe kieresztené és kieresztetní mind fegyverökkel, senki sem szömélyökbe, sem marhájokba meg nem bántaná őket. Elyen nagy fogadáshoz bíznak vót nyevolyások, kikkel midőn a táborbúl kiindultak vót, mihelyen a táborbúl velök kijutnak, Zemlyínön túl egy kis völgyen, nem messze a Dunához, mindnyájokat, a fírfiát Oláh Balázzsal egyetömbe mindegyig levágják, minden marhájokba és a gyermökökbe és az asszonynépekbe zsákmányt tevén. A császár levelét, hogy senki azt többí se lássa, se olvashassa, mind foltonkínt szaggatják. Ezt használja nekiek mind a fogadás s mind a levél. Ezönközbe a várat és a várast es a sok rútságtúl, dügtül, holt néptől megtisztítják a császár bémentére, kibe oztán császár es bémegyen, és mind várát, várasát megjárja, és mindjárast épejteni ke[z]deti erős és temérdök kőfalokkal, és tizönötödnapig ott lakott vót, még az épejtésnek a dereka megkészölt vót. E hír mindenfelé elmenvén, hogy Fejérvár elveszett vóna, az közel való szomszéd várakbúl, akikből mindaddig sem futottak vót ki az benne valók, mégnem a hír érte vót őket, bízván ahhoz, hogy császár meg nem vehetní Fejérvárat. De oztán bizonnyal megértvén, egynéhány várbúl és kastélybúl kifutottak vót a benne valók, pusztán hagyván a várakat, mint Baricsot, Kölypént, Arkit; Szalonkemént kedig még akkor, midőn császár a Száván által fogott vót költözni, pusztán hagyták vót a polgárok.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!