Vonzó ellenfelek – Az amazonok
2023. július 16. 10:40 John Hughes
A mitikus amazonok günokratikus (nőuralomra épült) társadalma a harc és a vadászat férfias erényeit képviselte, ám a férfiak kizárásával, ami az ókori Hellász normavilágának teljes ellentétét jelentette. A nők nem ültek otthon és nem szőttek, nem a férjeiket szolgálták, és bár szültek gyermekeket, a lányokat részesítették előnyben a fiúkkal szemben. Harcosokként pedig tovább folytatták a szerepek felcserélését, hiszen nem lándzsával és pajzzsal küzdő hopliták voltak, hanem távolról támadó és gyorsan mozgó lovas íjászok. Egyszóval: az amazonok olyanok voltak, amilyenek a görögök nem – utóbbiak éppen ezért fantáziáltak róluk.
Korábban
Mítoszok harcosnői
Az Árész hadisten lányainak is tartott amazonokról szóló mítoszok legfőképpen a görög hősök elleni harci cselekményeikre fókuszáltak. Ezek közül a leghíresebb Hippolüté összecsapása a hellének legnagyobb héroszával, Héraklésszel, akinek híres tizenkét próbája közé tartozott az amazon királynő bűvös hatalmú övének megszerzése.
Hippolüté eleinte önként is odaadta volna a becses tárgyat, azonban Héra istennő elhíresztelte az amazonok között, hogy Héraklész a királynőjük megölésére készül, így azok megtámadták a hős hajóját. A monda egyik változata szerint végül Héraklész ölte meg Hippolütét, így szerezve meg annak mágikus övét.
Thészeusz, az athéniak hőse is találkozott a kalandjai során az amazonokkal: ő egyenesen elrabolta és feleségül vette királynőjüket (a mítosz egyes változataiban ugyancsak Hippolütéről van szó, másutt testvéréről, Antiopéról), az amazonok pedig megrohamozták Athént. Több hónapnyi küzdelem és a királynő halála után a harcban végül Thészeusz győzedelmeskedett.
A trójai háború hőse, Akhilleusz ugyancsak összecsapott egy amazon királynővel, Pentheszileiával, aki csapataival Priamosz király és a trójaiak segítségére sietett. Miután megölte, Akhilleusz leemelte az amazon fejéről a sisakot, és azonnal beleszeretett. Ebből kifolyólag megegyezett a trójaiakkal, hogy sértetlenül adja nekik vissza a holttestet. A Therszitész nevű görög harcos kigúnyolta a hőst e kegyes gesztusért, és lándzsájával kiszúrta a halott Pentheszileia egyik szemét, Akhilleusz pedig dühében megölte a bajtársát.
Bellerophón a legendás szárnyas ló, a Pégaszosz hátán harcolt az amazonok ellen, de Nagy Sándorról is azt híresztelték, hogy Ázsiában találkozott Thalesztrisz amazon királynővel, aki maga kereste fel a világhódítót, hogy gyermeke foganjon tőle.
Habár a szájról szájra terjedő mítoszok a részleteikben változtak az idők során, visszatérő elem maradt az amazonok páratlan harciassága és vonzereje, amellyel meghódították és megszelídítették a hősöket.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. nyári számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap