Újraindítják a kínai agyaghadsereg feltárását
2015. május 4. 09:33 MTI
Hét év szünet után újraindítják a kínai agyaghadsereg feltárását Hszianban, az első kínai császár nyughelyének közelében. A régészek modern technikát, többek közt digitális szkennelést is alkalmaznak - számolt be a kínai média a hétvégén.
Korábban
Az új munkálatok helyszíne az az úgynevezett 2. számú gödör, amelyben az első ásatások időszakában, 1994 és 2008 között több különlegesen ritka színes szobor került a felszínre. Az új feltárásban az eddigieknél nagyobb szerepet szánnak a fejlett technikának: a leleteket digitális szkenneléssel veszik számba és e módszer segítségével építenek adatbázist - nyilatkozta a Hszinhua hírügynökségnek Csu Szi-hung, a régészcsoport vezetője. Mint mondta, ezzel a további kutatásokat is segítik, továbbá a lelőhely állapotának jobb megőrzését is szeretnék elérni.
Kutatók becslése szerint a szóban forgó gödörben 1400 agyagkatona és 89 szekér rejtőzhet. Feltételezéseik szerint bár az 1. számú gödörnél kisebb területről van szó, a leletek változatosabbak, a hadsereg egységeit itt szekeres, lovas és íjász katonák alkotják. Ez a terület volt az, ahonnan többek között egy zöldre festett arcú katonát ástak ki. Ekkor jutottak arra a megállapításra, hogy a harcosokat egykor vélhetően festették is, csak az évszázadok folyamán a színük megfakult, a festék lekopott.
Az agyaghadsereget Csin Si Huangti császár, a Csin-dinaszita (i. e. 221-206) alapítójával együtt temették el i. e. 209-210-ben, három nagy egységre tagolt árok- és gödörrendszerben helyezték el őket. A földalatti mauzóleum a világon a legnagyobb, 1974-es felfedezése óta több mint 7000 életnagyságú katona, ló és egyéb hadi felszerelés nyomára találtak. A 2. számú gödörben 1994-ben kezdett munkálatokat 14 évvel később szakemberhiányra és a korszerű, állagmegóvó védelmet biztosító technológia hiányára hivatkozva állították le. A sírhely és az uralkodó örök álmát vigyázó agyaghadsereg 1987 decemberében került fel az UNESCO világörökségi listájára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap