Ügyetlen pincér törte le Vénusz hüvelykujját
2016. október 28. 10:28 MTI
Egy vállalati rendezvényt előkészítő pincér letörte a londoni British Museum felbecsülhetetlen értékű, római kori Vénusz szobrának a hüvelykujját. Az eset még decemberben történt, de az intézmény csak csütörtökön adott hírt róla.
Korábban
Az esetről az The Art Newspaper számolt be, amely tudni vélte, hogy a pincér túl közel dolgozott az alacsony talapzaton álló szoborhoz, és letörte a két méter magas nőalak jobb kezének mutatóujját. A British Museum csütörtökön közölte, hogy a szerencsétlen esetet "komolyan vették" és az eseményért felelős személyeket megfelelő képzésben részesítették a műtárgyak védelméről. "Szakembereink teljes egészében helyreállították a műtárgyat, amelyet továbbra is kiállítanak" - tették hozzá.
A Townley Vénusznak már hiányzik a mutatóujja, amely még azelőtt tört le, hogy a szobor a londoni múzeumba került. A szerelem istennőjét félmeztelenül ábrázoló szobor egy Kr.e. negyedik századi görög Vénusz szobor római kori márványmásolata, valamikor az 1., vagy a 2. században készült. Nevét Charles Townley brit műgyűjtőről kapta, aki megvásárolta az 1775-ben Róma Ostia kikötőjének fürdőiben feltárt ókori szobrot. A British Museum 1805-ben vette meg a műkincset. 2012-ben egy látogató letörte a Vénusz kezének egy részét, a korábbi törés mentén megsérült szobrot helyreállították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap