2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tűzveszélyes luxus: ritkán látható képek a Hindenburg léghajó belsejéről (galéria)

2019. február 21. 17:45 Múlt-kor

A B fedélzet

A közvetlenül az A fedélzet alatt található B fedélzet tartalmazta a léghajó konyháját, utasmosdóit és az egyetlen zuhanykabint, valamint a legénységi és tiszti étkezőt, emellett itt volt Heinrich Kubis főutaskísérő kabinja is, amely arra a folyosóra nyílt, amely összekötötte a legénységi teret az utasterekkel.

1936-1937 telén, amíg a hajó Frankfurtban volt kikötve, további utaskabinokat hoztak létre a B fedélzeten. Ezeknek már voltak kifelé néző ablakaik, és nagyobbak voltak mint az A fedélzet kabinjai. Az új kabinok által jelentett plusz tömeg hozzáadását az tette lehetővé, hogy hogy váratlanul (és nem a legkívánatosabb módon) hidrogént kezdtek el alkalmazni a léghajó levegőben tartására, ugyanis ez nagyobb felhajtóerővel rendelkezett, mint a hélium, amelyhez eredetileg tervezték a Hindenburgot.

A dohányzószoba

Egy hidrogénes léghajón talán meglepő módon, de az 1930-as évek szokásának megfelelően a Hindenburgon is volt dohányzószoba. Ezt a helyiséget túlnyomás alatt tartották, hogy az esetleg szivárgó hidrogén ne hatolhasson be. A dohányzószobát és a kapcsolódó bárt egy dupla ajtós légkamra választotta el a hajó többi részétől.

Egyetlen, közös elektromos gyújtó állt rendelkezésre, mivel a nyílt láng használata tilos volt a hajón. A szoba kékre volt festve, sötét kék-szürke bőrbútorokkal, a falakat sárga sertésbőr díszítette, valamint további Arpke-illusztrációk, amelyek ez esetben a ballonos repülés történetéről szóltak, a Montgolfier-testvérek első hőlégballonjától a Graf Zeppelinig. A szoba egyik felén egy védőkorlát volt, amely zárt ablakokra nézett – az utasok ezeken át kémlelhették az alant elhaladó óceánt vagy tájat. A dohányzószoba volt talán a legnépszerűbb helyiség a hajón, mivel a legtöbb utas dohányzott.

A bár

A Hindenburg bárja egy kis előszoba volt a dohányzószoba és a B fedélzeti folyosóhoz vezető légkamra között. A hajó pultosa, Max Schulze itt szolgálta fel többek között az „LZ–129 Fagyos Koktélt” (gin narancslével), illetve a „Maybach 12-t” (melynek receptje sajnos elveszett), illetve itt végzett egy még fontosabb feladatot is: felügyelte, hogy senki sem lép ki a légkamrából a hajó többi részébe meggyújtott cigarettával, szivarral vagy pipával.

Schulze a Hamburg-Amerika társaság óceánjáróin volt hosszú évekig utaskísérő és pultos, és a Hindenburg utasai is kedvelték, még ha az olyan alapvető amerikai koktélokat sem ismerte, mint a Manhattan. A léghajó első útján a dohányzó és a bár egy igen felszabadult mulatozás helyszínévé vált, melynek során egy Pauline Charteris nevű utas feltalált egy koktélt kirschwasserből (cseresznyepálinka), miután a bárban kifogyott a gin.

Legénységi terek és hajógerinc

Az irányítótermen kívül a legénységi terek és munkaterületek többnyire a hajógerinc mentén helyezkedtek el, beleértve a tiszti és legénységi alvóhelyeket, a rádiószobát, a postát, az elektronikai szobát, a dolgozószobákat, és a kikötéshez használt kötelek helyeit. A hajógerinc mentén elhelyezve az üzemanyag, a friss víz és a ballaszttartályok is, ahogy a teherraktér is.

A hajógerincből lehetett hozzáférni a motortérhez és a farokrészben lévő másodlagos irányítóteremhez és dokkolóállomáshoz, és a hajó három pontján a gerincről kiinduló létrákon lehetett feljutni a hajó középvonalában futó gyalogjáróra is. A B fedélzet egy leválasztott részén volt a konyha, valamint a tisztek és a legénység étkezői.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Hindenburg utasainak étkezője (kép forrása: Vintage Everyday)Kép forrása: Vintage EverydayÉtkezés a Hindenburgon (kép forrása: Vintage Everyday)Az étkező a bal oldali sétálófedélzettel (kép forrása: Vintage Everyday)A szalon (kép forrása: Vintage Everyday)A szalon két nézetből - látható egy Hitler-portré és a duraluminból készült zongora is. Az utaskísérő Emilie Imhoff, aki az 1937-es balesetben életét vesztette. (kép forrása: Vintage Everyday)Kép forrása: Vintage EverydayKép forrása: Vintage EverydayA szalon és a sétálófedélzet ablakai (kép forrása: Vintage Everyday)Az írószoba (kép forrása: Vintage Everyday)Közelebbi kép egy utaskabinról (kép forrása: Vintage Everyday)A jobb oldali sétálófedélzet a szalon mellett (kép forrása: Vintage Everyday)A dohányzószoba egyik sarka (kép forrása: Vintage Everyday)A dohányzószoba (kép forrása: Vintage Everyday)A dohányzóból a bárhoz és a légkamrához vezető út (kép forrása: Vintage Everyday)A Hindenburg bárja (kép forrása: Vintage Everyday)Koktélozás a léghajón (kép forrása: Vintage Everyday)A Hindenburg irányítószobája. A képen látható többek között a hangosbemondó, teleszkóp, a kormánylapát kezelőszervei iránytűvel, valamint a motor kezelőfelülete. (kép forrása: Vintage Everyday)A léghajó kormánya (kép forrása: Vintage Everyday)Kép forrása: Vintage EverydayA Hindenburg magasságszabályozó berendezése (kép forrása: Vintage Everyday)A navigátorszoba (kép forrása: Vintage Everyday)A navigációs rádiók (kép forrása: Vintage Everyday)A léghajó telefonközpontja (kép forrása: Vintage Everyday)A Hindenburg rádiószobája (kép forrása: Vintage Everyday)Az elektronikai szoba (kép forrása: Vintage Everyday)A legénység ágyai a hajógerinc mentén (kép forrása: Vintage Everyday)Utaskabin a Hindenburgon (kép forrása: Vintage Everyday)A konyha (kép forrása: Vintage Everyday)Kép forrása: Vintage EverydayA legénységi étkező Hitler és Hindenburg portréival (b) és a tiszti étkező (j) (kép forrása: Vintage Everyday)A rakodótér (kép forrása: Vintage Everyday)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár