Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
39 éve, 1985. szeptember 26-án indult el Föld körüli útjára a magyar Szent Jupát vitorlás fedélzetén Fa Nándorral és Gál Józseffel. Expedíciójukkal beírták nevüket a magyar sport történetébe, az útról 1988-ban jelent meg Fa Nándor könyve A Szent Jupát 700 napja címmel.
Magyarország első világ körüli vitorlásútját Fa Nándor vitorlázó, hajóépítő és Gál József vitorlázó tette meg. Egy Balaton-31 típusú hajóból építették meg a 15 négyzetméter felülettel rendelkező túrahajót, amelyet Szent Jupátról, a kenusok fiktív védőszentjéről neveztek el.
A két kalandvágyó székesfehérvári fiatal az akkor még jugoszláviai, ma horvátországi Opatijából (Abbáziából) indult el, majd a Gibraltári-szoroson átkelve jutottak ki az Atlanti-óceánra. Dél felé hajóztak, hogy megkerüljék az afrikai Jóreménység fokát.
Útközben rádión tartották a kapcsolatot a parti állomásokkal, hazájukkal és családjukkal. A két hajós hatóránként váltotta egymást a kormánynál, előfordult, hogy 6-7 méteres vagy még annál is magasabb hullámokkal kellett megküzdeniük.

Első állomásuk Las Palmas, a Kanári-szigetek legnagyobb városa volt, majd a Zöld-foki-szigetek következett, 1986 februárjában pedig a dél-afrikai Fokváros. A vitorlás javítása után, 1986. március közepén már az Indiai-óceánon hajóztak, ahol a tomboló vihar felborította a Szent Jupátot.
Végül sikerült visszafordítaniuk a hajót, és rádiókapcsolatuk is helyreállt. Májusban elérték Ausztráliát, Sydneyben több hónapot töltöttek. Rendbehozták a megviselt vízi járművet, és novemberben indultak tovább Új-Zéland felé. Aucklandban időztek 1987 januárjáig, majd kifutottak a Csendes-óceánra.
1987. március 1-jén, a déli órákban haladtak át az amerikai kontinens legdélebbi pontján, a Horn-fokon, a „vitorlások Everest”-jén. A fok körüli vizek különösen veszélyesek az arra hajózók számára, erősek az áramlatok, gyakoriak a tomboló szelek és az Antarktiszról leváló jéghegyek. Sokan szenvedtek már ott hajótörést.
Miután megkerülték Amerika déli csücskét, ismét az Atlanti-óceánon hajóztak. Argentínától keletre óriási viharba kerültek, a 140 kilométeres sebességű orkán felborította a Szent Jupátot, a kormánynál álló Fa Nándort a tengerbe repítette, életét a biztosítókötél mentette meg.
Ez is érdekelhet
Az elemek tombolását túlélve jutottak el Buenos Airesbe, majd 1987 júniusában Rio de Janeiróba. Rövid pihenő és karbantartás után indultak el hazafelé. Az Egyenlítőn ugyanazt a pontot keresztezték, mint útjuk elején.
1987. augusztus közepén már Gibraltárnál jártak, szeptember 12-én, 717 nap és 60 ezer kilométer megtétele után futottak be Opatija kikötőjébe. Expedíciójukkal beírták nevüket a magyar sport történetébe, az útról 1988-ban jelent meg Fa Nándor könyve A Szent Jupát 700 napja címmel.