2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Több mint 14 ezer relikviát találtak egy ősi kínai teherhajóban

2016. január 11. 10:16 MTI

Több mint 14 ezer relikviát találtak abban az ősi kínai teherhajóban, amelyet a Délkínai-tengerben találtak 30 méter mélyen még 2007-ben. A nagyon jó állapotban fennmaradt hajó a korai Déli Song-dinasztia (1127-1279) idején épült.

Az ősi tárgyak többsége porcelán termék, edények, tálak, kancsók, tányérok, amelyeket az akkor ismert kínai porcelánműhelyek állítottak elő - közölte Liu Cseng-csi, Kuangcso tartomány régészeti és kulturális ereklyék intézetének helyettes vezetője. Január 5-ig a gazdag leletből a régészek feltártak még több száz arany-, ezüst- és réztárgyat, valamint mintegy 17 ezer darab rézérmét. A nagyon jó állapotban fennmaradt hajó a korai Déli Song-dinasztia (1127-1279) idején épült. Maradványai 22 méter hosszúak és kilenc méter szélesek.

Liu elmondta, hogy néhány ereklyén még most is rajta van származásuk helyének és a készítő cégnek a neve, ami jól tükrözi a dinasztia idején virágzó gazdaságot, kereskedelmet. Találtak a hajón személyes tárgyakat, karkötőket, gyűrűket és nyakláncokat is, ami azt mutatja, hogy a teherhajó fedélzetén kereskedők és utasok is tartózkodtak, amikor elsüllyedt - tette hozzá. A hajó teljes feltárását még az idén befejezik a kínai régészek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár