Tíz kevésbé ismert tény az amerikai függetlenségi háborúról
2018. július 4. 16:46 Múlt-kor
Korábban
A britek sokkal erősebben jöttek ki a háborúból, mint az 1781-ben valószínűnek tűnt
A Yorktownnál aratott döntő amerikai–francia győzelem 1781 októberében ugyan véget vetett a harcoknak Amerikában, de a szélesebb konfliktus tovább folytatódott. 1782 áprilisában a brit flotta döntő győzelmet aratott a franciák és a spanyolok felett a Karib-tengeren, ami megmentette Jamaicát az inváziótól. A megerősített brit bázis Gibraltáron 1779-től ostrom alatt állt, de egészen a háború végéig kitartott, holott a spanyolok és franciák többször megkísérelték bevenni. Ezek a győzelmek erősítettek a brit pozíción a béketárgyalásokon, és azt eredményezték, hogy a végkimenetel nem volt annyira katasztrofális, mint amilyennek az közvetlenül Yorktown után várható lett volna.
Akár amellett is lehetséges érvelni, hogy az Amerikában kialakult helyzet valósága nem felelt meg a legtöbb történelmi mű által elfogadott lehengerlő brit vereségnek. Az 1790-es évekre a korábbi gyarmati viszony legfőbb összetevői visszaálltak, legalábbis gazdasági tekintetben. Nagy-Britannia több készterméket exportált Amerikába, mint a háborút megelőzően, cserébe pedig egy új amerikai exportterméket kapott – a nyers gyapotot, amely Lancashire és a Clyde völgyének textilgyárait látta el alapanyaggal. Más szóval a britek számára megmaradtak az amerikai gyarmatok gazdasági előnyei, a védelmi és adminisztratív költségek nélkül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap