Öt különleges fogás a középkorból
2019. április 8. 18:33 Múlt-kor
Korábban
Olasz tészta
Ugyanebben a kéziratgyűjteményben található egy recept, amely szerint finom lisztből kell „sodrófával fóliát készíteni, mely oly vékony, akár a papír, keményre szárítani, majd húslevesben forralni.” E tésztát „losyns” néven ismerték, tálalásának egyik jellemző módja pedig az volt, hogy sajtos szósszal rétegelték egymásra a tésztát, egyfajta lasagnét eredményezve.
Mivel a korban a paradicsomot még nem ismerték Európában, napjaink jellegzetes olasz szószai nem jöhettek szóba, azonban így is igen kedvelt fogás volt, amelyet Angliában általában az étkezések végén szolgáltak fel, hogy felszívja az addigra elfogyasztott nagy mennyiségű alkoholt – ahogy napjainkban egy olajos gyros tenné.
A Thomas Austin brit kutató által összeállított „Két tizenötödik századi szakácskönyv” című forrásgyűjteményben további hasonló tésztareceptek is megtalálhatók, mint például a ravioli, vagy az úgynevezett „lesenge hasáb”, amely egy cukros-sáfrányos péksütemény, és igencsak hasonlít napjaink olasz karneváli édességeire, mint a frappe vagy a castagnole.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap