Szövetséget kötött az olasz maffiával az amerikai haditengerészet a második világháborúban
2020. november 4. 14:54 Múlt-kor
Korábban
A tengely meg az alvilág
A szervezett bűnözés Olaszországban természetesen gyakran belefolyt a politikába, ám önmagában ez nem jelentette azt, hogy politikai ideológiák vezérelték volna. Mussolini 1922-ben jutott hatalomra Olaszországban, és eleinte talán mérsékelt szimpátia is megnyilvánult a Duce felé, ám a belső ellenségek egyre csak fogytak, így egyszer csak a maffia került a célkeresztbe.
A Duce megbízta Cesare Morit, hogy törje le a szervezett bűnözést, ehhez pedig minden törvényi felhatalmazást megkapott. Mori nem habozott, hanem intézkedni kezdett, olykor szabályos hadjáratokat indított, és a kapott felhatalmazás egyúttal azt is jelentette, hogy szabadon átléphetett a helyi korrupt rendőrök felett. A törvényes kereteket olykor átlépve mintegy tizenegyezer bűnözőnek tartott egyént ítéltek el.
Egy részük az Egyesült Államokba menekült. Bár 1929-ben Mussolini kihirdette, hogy felszámolták a maffiát, az valójában mélyebb illegalitásba vonult, és fontos következményekkel járt, hogy a szervezett alvilág ellenségévé vált a fasizmusnak.
Az Egyesült Államokba menekült olaszok hamar kiépítették a maguk szervezetét, a szesztilalomnak köszönhetően pedig meg tudtak erősödni. A New York kikötőjét, egészen pontosan a fultoni halpiacot uraló társaság feje Joseph „Zoknis” Lanza volt, és az elhárítás tisztjei március 25-én először őt keresték meg. Lanza beleegyezett az együttműködésbe, ezért a kikötő halászhajói fedett elhárítókat engedtek a fedélzetükre.
A halászhajók rendelkezésükre bocsátották a rádiót, sőt jelentették a gyanús hajómozgásokat is, mivel a munkájukból kifolyólag szinte éjjel-nappal figyelték a vizeket. Erre azért volt szükség, mivel az elhárítás tisztjei meg voltak győződve arról, hogy a német tengeralattjárók azért tudnak ilyen közel férkőzni a keleti partok vizeihez, mert titokban valakitől utánpótlást vesznek fel.
Lanza javasolta, hogy terjesszék ki az együttműködést, és úgy ítélte meg, hogy ehhez szükség van Lucky Lucianónak, a befolyásos maffiózónak a segítségére, mivel ő sokkal inkább képes lehetett arra, hogy meggyőzze többek között a rivális ír gengsztereket. Azonban ez nem ment egyik pillanatról a másikra, ehhez szükségük volt Meyer Lansky segítségére.
Lansky egy zsidó származású, szerencsejátékban utazó gengszter volt, aki többek között arról híresült el, hogy tizennégy társával együtt szétvert egy náciszimpatizáns gyűlést Manhattan németek lakta negyedében. Lansky régi barátja volt Lucianónak, és közös üzleteik miatt képes volt megszervezni a kapcsolatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap